Pontosan 110 évvel ezelőtt, a belgiumi Lessines-ben, 1898. november 21-én látta meg a napvilágot René Magritte, a szürrealista festészet XX. századi vezéralakja. A Brüsszelben, 1967. augusztus 15-én elhunyt alkotó új formanyelvet teremtett. Újszerű látásmódja nemcsak a pop-artra, illetve számos 60-as, 70-es évekbeli rockegyüttesre, vagy akár 90-es években készült filmalkotásokra volt hatással, de az egyetemes emberi látásmód megújításában is részt vállalt.
Zsoké a tapéta mögül
Magritte a belgiumi Lessines-ben született Leopold Magritte legidősebb fiaként. Első rajzóráit 1910-ben vette. 1912-ben anyja öngyilkosságot követett el, és a Sambre folyóba vetette magát. Magritte jelen volt a holttest kiemelésénél. Anyja lebegő holttestének képe, arcát takaró ruhája ihlethette 1927–1928 közti festménysorozatát, melyeken az arcok anyaggal takartak (Les Amant). Bár Magritte maga nem kedvelte ezt az értelmezést. Brüsszelben, az Académie Royal des Beaux-Arts-ban tanult két évet, 1918-ig. 1922-ben elvette Georgette Bergert, akivel már 1913 óta ismerték egymást.
Magritte egy tapétagyárban dolgozott, poszter- és hirdetéstervezést végzett. 1926-ban aztán szerződést kötött a brüsszeli Galerie la Centaure-ral, ami lehetővé tette, hogy minden idejét a festésnek szentelje. 1926-ban készítette első szürrealista festményét, az Elveszett zsokét (Le jockey perdu). 1927-ben rendezte első kiállítását Brüsszelben, túlnyomórészt absztrakt művekből. A kritikusok szörnyülködtek a képek láttán. Sikertelenségétől depressziósan Magritte Párizsba költözött. Itt élt 1927 és 1930 között.
Párizsi fordulat
Itt ismerkedett össze később a párizsi szürrealista festőcsoporttal, ismerősei között említhető e korszakban André Breton, Paul Eluard, Joan Miro, Hans Arp – és Salvador Dali, aki a Bunuellel Az andalúziai kutya forgatására jött a francia fővárosba. Megismerkedett Giorgio de Chiricosszal, a metafizikus festővel is, aki nagy hatást tett rá.
1930-ban visszatért Brüsszelbe, és testvérével, Paullal megalakították a Studio Dongót. Belépett a belga kommunista pártba, majd kilépett onnan, és előadásokat tartott saját munkáiról.
Belgium német megszállása alatt a II. világháború során Brüsszelben maradt, ami szakításhoz vezetett Bretonnal és a század egyik legkárosabb ideológiájával, a kommunizmussal is. Ebből az időből való munkáin régi pesszimizmusát és erőszakos hangvételét látjuk viszont.
A világháborút követő időszak a teljes elismertséget, a világhírt és művei széles körű ismertségét hozta meg számára: a legismertebb New York-i, római, párizsi kiállítótermekben lehetett megtekinteni munkáit, nem beszélve az Egyesült Államok számos nagyvárosáról. Magritte hasnyálmirigyrákban halt meg. A schaarbeki temetőben, Brüsszelben temették el.
Máig felbukkan a kalapos ember
A nyilvánosság érdeklődése az 1960-as években nőtt meg jelentősen művei iránt. Képzetei különösen a pop-art, a minimalista és a konceptualista művészeket ihlették meg.
Az 1960-as években Magritte munkái tudatformálólag hatottak a nagyközönségre is. Egyes rockalbumok borítóin szerepeltek reprodukciói. Ilyen például a Jeff Beck-csapat 1969-es Beck-Ola albuma, melyen a Listening room című festmény szerepel. John Focc 2001-es The Pleasure of Electricity albuma Magritte Le Principe du Plaisir képén alapszik. A Jethro Tull említi Magritte-ot egy 1976-os dalszövegében, és Paul Simon René és Georgette Magritte kutyájukkal a háború után című dala megjelenik 1983-as Hearts and Bones albumán.
Számos filmben tűnnek fel Magritte által inspirált képzetek. A The Son of a Man, melyben egy férfi arca jelenik meg egy almában, az 1992-es Toys című filmhez, de az 1999-es Thomas Crown Affair és a 2004-es Ryan rövidfilmhez is köthető. A 2004-es I Heart Huckabees filmben Magritte-ra utal, ahogy Bernard Jaffe (Dustin Hoffman) keménykalapban jelenik meg.
(MNO, Wikipedia, artsimages.com)
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
