A lap értesülése szerint két hétig tartott a tíz iváni roma "kalandja" Angliában, és már haza is érkeztek. A hazaútra a London-Budapest közötti menetrendszerűen közlekedő autóbuszjegyek összesen mintegy 1.400 fontos (437 ezer forint) árát a helyi önkormányzat, valamint a munkát szervező cég közösen fizette. Az út előtt a romák bizakodtak, vonzó volt számukra a havi nettó 250 ezer forintos bér ígérete és az is, hogy hosszú távon lenne munkájuk.
Megérkezésük után a szervező azt mondta nekik, hogy hamarosan megkapják a munkavállalási engedélyt. Egy hetet vártak a papírokra, és azt követően egy napot dolgozhattak – mondta el a lapnak egyikük. Hagymát csomagoltak, de a normát teljesíthetetlenül magasra emelték. A nap végén a munka magyar szervezője személyenként 1.800 forintot adott át nekik. Akkor már érezték, hogy nagy a baj, de bíztak abban, hogy ha megérkezik a munkavállalási engedély, akkor minden rendbe jön. Azonban nem így történt, így felhívták az iváni polgármestert és segítséget kértek tőle. Ő ajánlotta, hogy keressék meg a konzult.
A hazaérkezett romák arról is beszámoltak, hogy munkásszállón laktak, ahol tíz emberre jutott egy mosdó, nem volt takaró, és naponta egy konzervet kaptak. A szervező elvette irataikat, és csak akkor adta vissza útlevelüket, amikor közölték vele, hogy rendőrségi feljelentést tesznek. A munkaszervezőt a romák nem nevezték meg, kilétét homály fedi. A lap értesülése szerint Angliában maradt.
(Kisalföld/MTI)
Hazatértek az iváni cigányok
A tervezett fél év helyett mindössze egyetlen napot dolgozott az angliai Birmingham városa mellett nyolc iváni férfi és két nő; a romák állítják, hogy becsapták őket, és még a hazaútra sem volt elég pénzük - írta a Kisalföld csütörtöki száma.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!