Sorozatban ötödször lehet bajnok az Inter

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A szombat este startoló olasz futballiga, a Serie A elsőszámú esélyese az Internazionale, két legnagyobb kihívója pedig a Juventus és a Milan lehet. A többiek közül a Fiorentina, a Roma és a Lazio kapaszkodhat még fel az élbolyba. A Bariban szereplő Koman Vladimirért mi is szoríthatunk, a fiatal középpályás a felkészülés alatt stabil tagja volt az újonc csapatnak.

Pintér Patrick
2009. 08. 21. 12:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fabio Cannavaro visszatérését ellenben nem kísérte akkora ováció, sőt a drukkerek tiltakoztak is a Real Madridból érkező védő szerződtetése ellen. Cannavaro végül mégis jött, hogy ez erősítést jelent-e a csapatnak, majd a szezon során kiderül. Mindenesetre érdekes, hogy a 2006-os aranylabdás érkezése ekkor galibát okoz a torinói szurkolóknak…

A Juve egy fiatal trénerrel, Ciro Ferrarával készült az új idényre. A klub egykori védőjátékosa már az előző szezonban is ült két mérkőzésen a kispadon Claudio Ranieri menesztése után.

A Milan is egy debütáló edzőre, Leonardóra bízta a csapat felkészítését. Az 1998 óta klubmenedzserként dolgozó egykori brazil középpályás cseppet sem volt könnyű helyzetben az előszezonban, hiszen Kakát rögtön eladták a Real Madridnak, s a visszavonuló Maldinit is pótolnia kellett, miközben a vezetőség nem engedett új játékost igazolni. Galliani csak azután engedett ebből a „játékospolitikából”, hogy látta mennyire gyengén játszik a csapat. Mivel kikaptak a Chelsea-től, az Intertől, a Bayerntől és a Juventustól, tehát azoktól a csapatoktól akikkel egyenrangúnak képzelték magukat, az elnök jobbnak látta, ha gyorsan vásárolnak valakit a bajok orvoslására. Megvették a Realtól elvágyódó holland Huntelaart, aki ugyan saját hazájában ontotta a gólokat az Ajaxban, statisztikailag Madridban sem vallott szégyent, ám nagyon kevés lehetőséget kapott, így mindenképpen szeretett volna máshol szerencsét próbálni. Pont kapóra jött tehát a Milan invitálása (ha már a Stuttgart ajánlatát nem fogadta el), amely alighanem jól járt a megszerzésével.


A védelem tengelyébe az a Thiago Silva került, aki már fél éve a csapattal edzett, de hivatalos mérkőzésen nem játszhatott, mivel korábban már két együttes mezét is viselte egy évben. Szó van még David Beckham visszacsábításáról is, ő valószínűleg majd a télen csatlakozik Ronaldinhoékhoz. Apropó Ronaldinho, a brazil középpályás most Kaká helyét veheti át, s kedvenc posztjáról, a bal oldalról indulva rohamozhatja majd az ellenfelek kapuit.


A piros-feketék a végére mégiscsak belejöttek, a rend kedvéért megnyerték a Berlusconi-kupát a Juventus ellen (1-1-es döntetlen után a tizenegyesek döntöttek a javukra).

A többi csapat közül a Fiorentina, a Lazio és a Roma érhet még oda az előkelő helyek valamelyikére. A firenzeiek elhozták Marchionnit a Juventustól, a Lazio az Internél feleslegessé váló Julio Cruzra csapott le, míg a Roma egyetlen nemzetközi szinten kiemelkedő képességű labdarúgót sem szerződtetett, ám ott van a keretében Francesco Totti, akivel bármire képes lehet a csapat. Főleg ha végül Luca Tonit is sikerülne elcsábítaniuk Münchenből…

Egyetlen magyar légiósért szoríthatunk az új évben, az Avellinótól az újonc Barihoz igazolt Koman Vladimir korábban már játszott a Serie A-ban, akkor a Sampdoria mezét ölthette magára. A második vonalban a Brescia foglalkoztat még három hazánkfiát, Vass Ádám, Feczesin Róbert és Varga Roland egyaránt a kék-fehérekhez tartozik

Az 1. forduló párosítása: Bologna–Fiorentina, Siena–Milan, Inter–Bari, Juventus–Chievo, Catania–Sampdoria, Genoa–Roma, Livorno–Cagliari, Udinese–Parma, Lazio–Atalanta, Palermo–Napoli.

Az élcsapatok fontosabb átigazolásai

INTER

Távozott: Ibrahimovic (Barcelona), Maxwell (Barcelona), Cruz (Lazio), Dacourt (szabadlistán), Jiménez (West Ham), Figo (visszavonult), Maaroufi (Vicenza), Crespo (Genoa)

JUVENTUS

Érkezett: Diego (Werder Bremen), Cannavaro (Real Madrid), Felipe Melo (Fiorentina), Belardi (Udinese)

Távozott: Marchionni (Fiorentina), Nedved (visszavonult), Mellberg (Olympiakosz), Criscito (Genoa,), Knezevic (Livorno), Ekdal (Siena)

AC MILAN

Érkezett: Huntelaar (Real Madrid), Roma (Monaco), Storari (Fiorentina), Di Gennaro (Genoa), Oddo (Bayern München), Digao, Onyewu (Standard Liege), Abete (Torino)

Távozott: Kaká (Real Madrid), Sevcsenko (Chelsea), Beckham (Los Angeles Galaxy), Maldini (visszavonult), Gourcuff (Bordeaux), Émerson (Santos), Senderos (Arsenal), Mattioni (Gremio), Darmian (Padova), Aubameyang (Lille), Antonelli (Parma), Kalac (szabadlistán)

FIORENTINA

Érkezett: Marchionni (Juventus), Natali (Torino), Pazzagli (Prato), Gulan (1860 München), Maxwell, Arati (Reggiana), Da Costa (Sampdoria), Hable (Baník Ostrava), Waigo, Castillo (Lecce)

Távozott: Felipe Melo (Juventus), Storari (AC Milan), Zauri (Lazio), Almirón (Juventus), Bonazzoli (Sampdoria), Mazuch (Anderlecht), Lupoli (Ascoli)

GENOA

Érkezett: Figueroa, Palacio, Rodrigo (Boca Juniors), Zapater (Zaragoza), Fabiano (Vigo), Moretti (Valencia), Floccari (Atalanta), Jankovics (Palermo), Tomovics (Crvena zvezda), Hardzsa (Siena), Crespo (Inter), Criscito (Juventus), Troest (Parma)

Távozott: Motta, D. Milito (Inter), Di Vaio (Bologna), Rennella (Grasshoppers), Di Gennaro (Milan), Acquafresca (Atalanta), Ferrari (Besiktas), Van den Borre (Portsmouth)

LAZIO

Érkezett: Julio Cruz (Inter), Zárate (al-Szadd), Makinwa (Chievo), Stendardo (Lecce), Zaccardi (Celano FC Olimpia), Bizzarri (Catania), Eliseu (Málaga), Belleri (Bologna,)

Távozott: Rozehnal (Hamburg), Matuzalém (Zaragoza), Baronio (Brescia), Zauri (Sampdoria), Carrizo (Zaragoza)

ROMA

Érkezett: Faty (Nantes), Motta (Udinese), Cerci (Atalanta), Esposito (Chievo), Andreolli (Sassuolo), Okaka Chuka (Brescia), Antunes (Lecce), Guberti (Bari)

Távozott: Aquilani (Liverpool), Álvarez (Bari), Panucci (Parma), Diamoutene (Lecce), Filipe (Siena), Montella (visszavonult), Loria (Torino), D’Alessandro, Crescenzi (Grosseto).

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.