A Gazprom megegyezne az E.ON-nal

Az orosz Gazprom azt tervezi, hogy az év végéig rendezi a szerződésben rögzített gáz mennyiség átvételének elmaradása miatt támadt vitáját legnagyobb gázvásárlójával a német E.ON-nal.

MNO
2009. 12. 17. 11:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az E.ON-nal elért esetleges megegyezés elemzők szerint precedensértékű lehet a többi nyugati gázimportőrrel folytatott vitában is. Egy német tőzsdei lapnak nyilatkozva Alekszander Medvegyev, a Gazprom vezetője elmondta: nehezek a tárgyalások, de a megfelelő irányban haladnak, és a végén mindenkinek nyernie kell – a fogyasztóknak is. Medvegyev derűlátónak mutatkozott a gázkereslet alakulását illetően is: véleménye szerint legfeljebb 2-3 éven belül újra emelkedni fog a globális kereslet, még ha nem is olyan meredeken, mint korábban. Medvegyev e tekintetben nem osztja a Nemzetközi Energiaügynökség véleményét: az IEA a következő 10-20 évben a gázkereslet egyenletes csökkenését valószínűsíti.

A Gazprom legnagyobb vásárlóin, így az olasz Eni-n és a német E.ON-on be akarja hajtani a bírságot a szerződésekben szereplő minimális mennyiséghez képest elmaradt gázátvétel miatt. A nyugat-európai országok az első félévben 29 százalékkal csökkentették az átvételt, s ezen belül Németország 44, Olaszország 34 és Franciaország 21 százalékkal kevesebbet vett át. Az orosz Kommerszant a Gazprom igazgató tanácsához közelálló forrásból korábban úgy értesült, hogy a helyzet a harmadik negyedben sem változott jelentősen, s a partnerek kénytelenek lesznek kötbért fizetni. Elsőként az olasz Eni-nek kell elszámolnia január 18-án, azután a török Botas következik, majd a német E.ON, illetve a szintén német BASF és RWE, végül pedig a francia GDF Suezen és Totalon a sor.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.