A megszorítások miatt hitelből újul meg a győri kórház + Videó

Uniós pénzekkel kampányolt Molnár Csaba kancelláriaminiszter az életéért küzdő győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Brüsszeli forrásból a városban is megvalósulhat az úgynevezett póluskórházprojekt, azonban a kormányzati megszorítások miatt az intézménynek közben több milliárd forint bevételkiesést kell elviselnie.

MNO
2009. 12. 17. 19:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tekintse meg a Hír TV felvételét!


A kormányzati megszorítások következtében a győri kórháznak éves szinten 872 millió forintos bevételkieséssel kell számolnia, de beszédes adat az is, hogy míg tavaly decemberben 912 millió, addig idén a kormányzati kiegészítéssel együtt is csupán 850 millió forint jut a működtetésre az év utolsó hónapjában.

A kórház kétéves pályázati munka eredményeként a fenntartó megyei önkormányzattal együtt brüsszeli forrásokat is elnyert. Ebből egy új, 400 ágyas épületszárny is épül, kérdés azonban, hogy az alulfinanszírozott intézmény ezt megéri-e.

Varga Gábor, a kórház főigazgató-főorvosa elmondta: a jövő évi finanszírozás 86 százalékos a 2008-ashoz képest, amit „borzasztó nehéz lesz kigazdálkodni”, hiszen további karcsúsítás vagy létszámleépítés már nem lehetséges.

Molnár Csaba szerint a kormány soha nem látott, hatalmas egészségügyi fejlesztést indított, amelynek része lesz az egész régió ellátását biztosító új győri póluskórház is. A kancelláriaminiszter kifejtette: hét másik városban is ilyen fejlődés fog elindulni. Ezekre a kormány összességében 85 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít – tette hozzá.

A fenntartó megyei közgyűlés elnöke, Szakács Imre elmondta: az önkormányzat a fejlesztéssel 19-re húz lapot, hiszen a jövő évi, 2 milliárdos hiányuk mellé a kórházprojekt érdekében bevállalják az egymilliárd forintos fejlesztésihitel-felvételt is. A közgyűlés elnöke abban bízik, hogy a 2010 után felálló új kormány „nem milliárdos BKV-s sikkasztásokat fog finanszírozni, hanem tényleg az emberek javát szolgáló közszolgáltatásokra fordítja azokat a forrásokat, amelyek a magyar adófizetőktől befolynak”.

A fideszes politikus hozzátette: a póluskórház-fejlesztés feltétele, hogy a meglévő intézmény működése biztosított legyen. A megyei közgyűlés elnöke úgy látja: ha a kormány nem tud megfelelni ennek a kritériumnak, akkor az egész uniós projekt sorsát veszélyezteti.

(hírTV)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.