Az idén eddig hat százalékkal csökkent a bűnözés

Tizenegy hónap statisztikai adatai a bűnözés kismértékű, hatszázalékos csökkenését mutatják, ugyanakkor kétszeresére nőtt a rendőröket ért csoportos támadások száma – írja szerdai számában az egyik kormánypárti napilap.

MNO
2009. 12. 16. 6:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bencze József országos rendőrfőkapitány a lapnak elmondta, hogy november végéig az előző év azonos időszakához képest tizedével csökkent a gépjárműlopások, 29 százalékkal a lopások, azon belül 23 százalékkal a lakásbetörések száma.

Csökkent a közlekedési bűncselekmények száma: 2001-hez képest 34 százalékkal kevesebben vesztették életüket közlekedési balesetben. A rendőrség az elmúlt napokban 404 körözött bűnözőt fogott el. A mind gyakoribb fegyveres bankrablások ellenére összességében nem nőtt jelentősen a rablások száma, viszont kétszeresére nőtt a rendőröket ért csoportos támadások száma, több mint húsz esetben támadtak rendőrre fegyverrel vagy felfegyverkezve.

Bencze József azt is elmondta, az idén annyi túlmunkát végeztek a rendőrök, mintha normál munkaidőben kétezerrel több rendőr lett volna az utcán.

(MTI/Népszabadság)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.