A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,4 százalékos előrelépéssel kezdte a napot, de előzetes adat szerint éppen 0,4 százalékos veszteséggel 1.014,03 ponton zárt. Csütörtökön 1,3 százalékot vesztett. Most 1,14 százalékkal gyengébb, mint múlt pénteken, de 21,88 százalékkal jobb a tavaly év véginél, és 57,09 százalékkal erősebb a március 9-én napközben elért, történelmi mélypontjánál. Tavaly, története legrosszabb évében 44,78 százalékot zuhant.
A hangulatot kezdetben javította az Ifo intézet németországi üzleti bizalmi mutatója, amely decemberre emelkedett, méghozzá tavaly július óta a legmagasabbra. A forgalmat azonban visszafogta több piacon a kivárás a „boszorkánypéntek” (witching Friday) miatt: így hívják a tőzsdei szakzsargonban azt, amikor egyszerre járnak le mutatókra és részvényekre szóló határidős és opciós kontraktusok. Ez minden negyedév utolsó hónapjának harmadik péntekén ismétlődik.
A bankrészvények tovább estek – 2,8-7,1 százalék között – az amerikai Fed e heti figyelmeztetése nyomán, hogy a jövő év elején kifutó rendkívüli likviditásnövelő programokat nem újítják meg. Ezt a fő mutatókban eleinte ellensúlyozta az olajipari részvények drágulása, de a nap végére azok is 0-4-1,4 százalékkal elmaradtak a csütörtöki zárótól. A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,27 százalékkal, az S&P-500-as 0,03 százalékkal volt a csütörtöki záró alatt, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,63 százalékkal meghaladta azt.
(MTI)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!