Csak együtt lehetnek szabadok a kelet-európai népek

A kelet-európai népek sorsközösséget alkotnak, csak együtt lehetnek szabadok, erősek és sikeresek – állapította meg kedden Temesváron Orbán Viktor. • Levélben küldött üdvözletet Tőkésnek Obama• A legmagasabb állami kitüntetést vehette át Tőkés + Képek • Sólyom: Maradjon meg a nemzet egysége• Németh: A térségbeli együttműködés vezet Európához • Orbán: Az igazság föltárása a magyarok ügye

MNO
2009. 12. 15. 19:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz elnöke a temesvári emlékév alkalmából szervezett nemzetközi konferencián emlékeztetett: e térség népei együtt töltötték a második világháború utáni évtizedeket a kommunizmus börtönében. Bár később megbuktak a kommunista diktatúrák, a rendszerváltás után húsz évvel azt látni, még nem ért véget az átmeneti korszak, a régi világ visszahúzó törekvései miatt még azt érzik sokan, bár másképpen, mint azelőtt, de meg van kötve a kezük. Orbán szerint már a Nyugat is kezdi belátni, hogy a legnagyobb veszély ma ebben a térségben a kommunista struktúrák továbbélése.

Húsz év után azonban azt látni, hogy korántsem olyan egyszerű a dolog, mint ahogy annak idején elképzelték. A diktatúra megbuktatása és a szabadság kivívása után még csak egy átmeneti korszak kezdődött el, amelyben együtt él még a régi és az új – fogalmazott. A régi világ visszahúzó törekvései miatt sokakban él az érzés, bár kivívták a szabadságot, másképpen ugyan, mint azelőtt, de meg van kötve a kezünk az értelmetlen konfliktusok, feszültségek, meddő viták miatt – jelentette ki Orbán.

A történelemnek e tanulságait le kell vonni – hangsúlyozta Orbán, kifejtve, hogy a közép-európai népek sorsközösséget alkotnak, csak együtt lehetnek szabadok, függetlenek és erősek. Szerinte a Nyugat is kezdi belátni, hogy Európa stabilitására az igazi veszélyt a kommunista struktúrák továbbélése, hatalmi restaurációs törekvése jelenti. Mégsem volt hiábavaló az elmúlt húsz esztendő – tette hozzá, szerinte ugyanis sokat tanultunk az átmeneti korszakból. Az egyénnek és a közösségnek mindig a célokra és nem a körülményekre kell összpontosítania – folytatta gondolatmenetét a Fidesz elnöke. Megállapította: nem a válság okozta rossz körülményekre, hanem inkább a mélyebben zajló folyamatokra kell irányítani a figyelmet. A válság csak felszíni jelenség, valójában globális változás megy végbe, a világgazdaság hamarosan radikálisan meg fog változni, a világpolitikának új erővonalai jönnek létre, új érdekrendszerek és szövetségek alakulnak, új szereplők jelennek meg a színen.

A válságos idők egyben lehetőséget is magukban rejtenek, és ebben az átalakulásban a közép-európai térség egésze felértékelődhet. A térség országaiban le kell zárni az átmenet korszakát, és meg kell nyitni az igazi szabadság korszakát – mondta Orbán, hozzáfűzve, hogy mindez konkrét gazdasági együttműködést, valódi függetlenséget jelent.

A Temesvári Operában rendezett esti gálaünnepségen Orbán Viktor külön beszédben köszöntötte Tőkés Lászlót. Elmondta: a volt református püspök húsz évvel ezelőtt a jó ügy szolgálatában mérhetetlen bátorságról tett tanúbizonyságot, egyedül szállt szembe a teljes Ceausescu-rezsimmel, annak titkosszolgálatával. Tőkés László bebizonyította, hogy a szabadságért való bátor kiállás összefogást teremt, a jó gyorsabban terjed a rossznál. Tőkés László személye a szabadság és a testvériség élő szimbólumává vált – szögezte le Orbán.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.