Demszky megüzente az MSZP-nek, mit kellett volna csinálniuk

A főpolgármester szerint ha a szocialisták nem tagjai a koalíciónak, akkor ne is kérjenek pénzt az egészségügy reformjellegű intézkedéseire; Demszky Gábor csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt az MTI kérdésére Steiner Pálra és az általa vezetett szocialista frakcióra utalva úgy fogalmazott: „tetszett volna koalícióban maradni”. A szocialista frakció kivonulása miatt kétségessé vált a Fővárosi Közgyűlés határozatképességének biztosítása, ezért Demszky részvételre kéri a szocialistákat.• John: Az MSZP „botránypolitizálása” elérte a csúcspontját

MNO
2009. 12. 17. 8:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az SZDSZ-es városvezető emlékeztetett arra is, hogy az egészségügyi modellel kapcsolatban még az MSZP képviselői között sem volt egyetértés: hárman nem szavazták meg Horváth Csaba (MSZP) előterjesztését. Demszky szerint ez azt jelzi, hogy még köztük is vita van abban, szabad-e mintegy 600 millió forintot biztosítani egy olyan egészségügyi zrt.-re, amely a tevékenységét csak 2010 decemberében kezdené el. „Ha valaki már nem tagja a koalíciónak, akkor reformjellegű intézkedésre pénzt ne kérjen, mert politikailag már nem tud érte felelősséget vállalni. Nem kellett volna kilépni” – fogalmazott a főpolgármester.

Steiner Pál szerda este a szocialisták kivonulását egyebek mellett javaslataik „teljes semmibe vételével”, valamint a budapesti egészségügyi modellel kapcsolatos előterjesztésük leszavazásával indokolta, és azt mondta: akkor térnek vissza, ha Demszky Gábortól elfogadható ajánlatot kapnak. A főpolgármester erre az MTI-nek úgy reagált: ez nem lehet piaci alku tárgya. Mint fogalmazott, a politikában nem lehet megsértődni, a kivonulás ezért nem indokolható. Elmondta, kilencven előterjesztést akar tárgyalni a közgyűlés, ami a város működőképességéhez kellene, ezért nem tartja felelős politikai viselkedésnek a szocialisták döntését. A Fővárosi Közgyűlés ülése a meghirdetett 8 órás kezdés után több mint nyolcvan perccel sem kezdődött el.

Demszky kérleli a szocialistákat

A szocialista frakció kivonulása miatt kétségessé vált a Fővárosi Közgyűlés határozatképességének biztosítása, a Budapest működését biztosító határozatok elfogadása – mondta a közgyűlés csütörtöki ülése előtt Demszky Gábor főpolgármester újságíróknak. A városvezető azt kérte a szocialista frakció tagjaitól, hogy képviselői esküjüknek megfelelően vegyenek részt a közgyűlés ülésén, vegyenek részt a vitában, szavazzanak lelkiismeretük szerint. Mint mondta, a közgyűlés napirendjén olyan fontos napirendek szerepelnek, mint az oktatási, szociális és kulturális intézmények támogatása, a lakásrezsi-támogatás, valamint a fővárosi roma kulturális központ ügye.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.