Elfogták a karcagi baleset okozóját

Elfogták azt a román állampolgárt, aki szabálytalan előzésével halálos balesetet okozott péntek kora délután a 4-es főúton, Karcag közelében – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. • Fél pályán megindult a forgalom a 4-es főúton

MNO
2009. 12. 18. 15:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Zita tájékoztatása szerint a cserbenhagyó román állampolgárt, aki a balesetet okozó olasz rendszámú autót vezette, nem sokkal az eset után Püspökladánynál fogták el és állították elő a rendőrök. A 4-es számú főút 152. kilométerszelvényénél továbbra is félpályás útlezárás van érvényben a helyszínelés, illetve a műszaki mentés idejére. Az érintett szakaszon közlekedőknek jelentős torlódásra – az MTI információi szerint a Debrecen irányába haladóknak több mint öt kilométeres, Kisújszállásig érő kocsisorra – kell számítaniuk.

A karambol részleteiről szólva a százados elmondta: az eset kora délután történt Kisújszállás után, Karcag közelében, ahol egy olasz rendszámú személygépkocsi Budapest felől haladva szabálytalanul előzött. A manőver miatt két vétlen személyautó egymásnak ütközött, melyek egyike árokba borult. Vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a kiérkező mentősök már nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette. A másik személygépkocsi két utasát az elsődleges információk alapján nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A vétkes jármű – utóbb elfogott – vezetője a helyszínről megállás nélkül továbbhajtott.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.