Egyedné Novodonszki Éva az előzményeket ismertetve közölte: közös ellenőrzést hajtottak végre a nemzeti park területén a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság forgalom-ellenőrző alosztályának munkatársai és a természetőrök csütörtök éjszaka. Ennek során – egymástól függetlenül – két olyan gépjárművet állítottak meg, amelyek vezetője engedély nélkül hajtott be a védett természetvédelmi területre és raliversenyekre emlékeztető stílusban manőverezett az erdőben – tette hozzá.
A rendőrség a 37 és a 27 éves sofőr ellen közigazgatási eljárást indított, így mindketten 150 ezer forintos bírságra számíthatnak. Ha a természetvédelmi terület fokozottan védett lenne, a bírság összege elérné a 300 ezer forintot – ismertette a szóvivő. A havas, téli időszakban visszatérő ellenőrzéseket tartanak a rendőrök és a természetőrök a Bükki Nemzeti Park területén. Ezeken elsősorban az illegális sporttevékenységet folytató járművezetőket ellenőrzik, valamint az illegális fakitermeléseket, lopásokat igyekeznek felderíteni.
(MTI)
Zelenszkij nem egyedül megy Trumphoz, kiderült, kik kísérik el az ukrán elnököt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!