Fegyelmezetten adóznak a magyarok

A nemzetközi tapasztalatokkal szemben Magyarországon a válság időszakában sem növekszik az adózással kapcsolatos fegyelmezetlenség – mondta az APEH elnöke sajtótájékoztatón szerdán Békéscsabán.

MNO
2009. 12. 16. 20:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szikora János elmondta: nem látják, hogy többen végeznének a korábbiakhoz képest engedély, illetve regisztráció nélkül tevékenységet, de nem tapasztalják a bevallások csökkenését sem. Ami viszont a gazdasági válság következménye, azt érzékeli az APEH is, hiszen a társaságok nyeresége már tavaly is csökkent, és az idei számok is azt mutatják, hogy kisebb nyereséggel számolhatnak a vállalkozásoknál az előző évhez viszonyítva – tette hozzá az elnök.

A válság adózásra gyakorolt nemzetközi hatásairól szólva azt emelte ki, hogy ilyenkor általában megszaporodik a regisztráció nélkül tevékenységet végzők és csökken a bevallást beadók száma, ráadásul kevesebb adót vallanak be, mint amennyit kellene. Mindemellett növekszik a hátralékosok száma is. A hazai folyamatokról szólva kijelentette: látják, hogy növekszik a hátralékosok száma és a hátralék állománya, de az adóhivatal tapasztalati azt mutatják, hogy amit lehet, azt igyekeznek befizetni, és az adóhivatal is igyekszik végrehajtás keretében befizettetni a hátralékokat.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.