Jobboldali fordulat várható Dél-Amerika legstabilabb országában

Jelentős politikai fordulat következhet be Chilében az elnökválasztást követően, mivel több évtized után lehet ismét jobboldali az elnöke Dél-Amerika egyik legstabilabb demokráciájának. A hétvégi elnökválasztáson négy jelölt száll ringbe, de várhatóan egyikük sem lesz képes abszolút többséget szerezni, így január 10-én második fordulóra kerülhet sor.

Kovács András
2009. 12. 13. 6:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

1945 után két évtizedig a baloldal volt hatalmon Chilében, majd 1964-ben kereszténydemokrata (PDC) elnök győzedelmeskedett. 1970-ben Salvador Allende nyerte az elnökválasztást, aki a világon az első demokratikusan megválasztott marxista politikus volt. A kommunista elnök uralma alatt az infláció az egekbe szökött és több alapvető termékből hiány keletkezett. 1973. szeptember 11-én Augusto Pinochet, a hadsereg segítségével puccsot hajtott végre Allande ellen.


 

Pinochet 1973-90 között volt a dél-amerikai ország első számú vezetője. Uralma alatt több ezer kommunista hagyta el az országot. A legsúlyosabb gazdasági probléma az óriási munkanélküliség volt. 1988-ban Pinochet elveszített egy népszavazást, amely az ő elnökségének a meghosszabbításáról szólt. Egy évvel később Patricio Aylwin Azócar, a PDC jelöltje elnökválasztáson legyőzte Pinochetet.

 

Baloldali dominancia 1990 után

Az 1990-es években a baloldali orientációjú kereszténydemokraták megőrizték befolyásukat az országban, 1994-ben Eduardo Frei Ruiz nyerte az elnökválasztást. 2000 januárjában Ricardo Lagos, a balközép Pártok a Demokráciáért (CPD) szövetség jelöltje nyerte az elnökválasztást. 2005-ben ismét a CPD jelöltje nyerte az elnökválasztást Michelle Bachelet személyében. Az új elnöknek rögtön hivatalba lépése után masszív tüntetésekkel kellett szembenéznie, először az egyetemisták, majd a közlekedési dolgozók vonultak az utcára. 2008-ban Chile legfontosabb kiviteli cikkének a réznek a világpiaci ára jelentősen zuhant, de ennek ellenére a kormány képes volt súlyosabb visszaesés nélkül kezelni a kialakult helyzetet.

 

A mostani elnökválasztáson négy jelölt indul: Jorge Arrate, Marco Enrique-Ominami, Sebastian Pinera és Eduardo Frei Ruiz-Tragle. Michelle Bachelet már korábban bejelentette, hogy nem kíván még egyszer indulni a posztért. Ha a december 13-i első fordulóban egyik jelölt sem szerzi meg a voksok 50 százalékát január 17-én második körre kerül sor.

Jobboldali siker várható



Jorge Arrate, az Együtt többet tudunk szélsőbaloldali koalíció jelöltje. Arrate a kommunista párt tagja, a Piochet-éra alatt külföldön tartózkodott. Enrique-Ominami független jelöltként indul a voksoláson, de alapvetően balközép politikusként határozza meg magát. Ominami a politizálás mellett filmrendezéssel is foglalkozik. Eduardo Frei Ruiz-Tragle már 1994 és 2000 között volt az ország elnöke. A politikus jelenleg az Összefogás Pártok a Demokráciáért baloldali pártszövetség jelöltje. Frei 2006 óta a szenátus elnöke. Sebastian Pinera, a jobbközép Változás Koalíciója jelöltje. Pinera 2005-ben is indult az elnökválasztáson, de a második fordulóban veszítetett Bachelettel szemben. Saját politikáját keresztény humanizmusként jellemzi.

 

A legutolsó felmérések szerint az első fordulót Pinera fogja megnyerni a voksok 38 százalékával. Frei 22,6, Ominami 19,5 és Arrate 6,8 százalékra számíthat. Ha a második fordulóba Pinera és Frei jut be akkor a jobbközép politikus 44, míg a korábbi elnök 34 százalék körüli eredményre számíthat. Egy Pinera-Ominami párharc esetén is az előbbi kerekedne felül.

(Forrás: angusreid.com)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.