Kevesebb üzemanyag fogy a németeknél

Németországban csökkent az autósok üzemanyag-felhasználása, tavaly 5,6 százalékkal kevesebb benzin és dízel üzemanyagot használtak fel mint 2000-ben, bár az időközben bekövetkezett rekord üzemanyag árak miatt időnként ez jóval többe került nekik – írja a német szövetségi statisztikai hivatal jelentése.

MNO
2009. 12. 16. 16:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alacsonyabb üzemanyag-felhasználás elsősorban arra vezethető vissza, hogy emelkedett az egyébként is alacsonyabb fogyasztású dízel járművek népszerűsége a német autósok körében. A dízel üzemű autók száma 2000 óta háromnegyedével 7,7 millióra emelkedett. Mostanra a forgalomban lévő személygépkocsiknak már több mint egy ötöde dízel üzemű. A felhasználás csökkenéséhez persze az üzemanyag-takarékos technológiák terjedése is hozzájárult mind a dízel, mind a benzin üzemű járművek körében. A roncsautó-programnak köszönhetően az átlagos üzemanyag felhasználás további csökkenése várható 2009-ben is, mivel a program keretében főként kis- és középkategóriás, alacsony fogyasztású autókra cserélték le járműveiket a német autósok.

A mostani személygépkocsik átlagosan 8,3 százalékkal kevesebb üzemanyagot használnak fel mint az ezredfordulón gyártott autók. Az átlagos üzemanyag-felhasználás 2000 és 2008 között 100 kilométerenkénti 8,3 literről 7,6 literre csökkent. Tavaly 2,3 százalékkal csökkent a német autósok üzemanyag felhasználása 2007-hez képest. Üzemanyag költségeik azonban emelkedtek, mivel a benzin 4,4 százalékkal, a dízel 14 százalékkal drágult. A üzemanyagár-rekord 2008-as éve volt az első, amikor a német autósok éves összevetésben kevesebbet használták járműveiket az előző évnél. Az egy háztartásra eső futásteljesítmény 0,9 százalékkal csökkent az előző évihez képest. A háztartások által üzemeltetett autók száma 0,2 százalékkal csökkent 2008-ban az előző évihez képest. 2000 és 2006 között 8,3 százalékkal nőtt a gépkocsi állomány, a háztartások futásteljesítménye pedig 3,1 százalékkal emelkedett.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.