„A válaszadók csaknem negyede, 23,5 százalék utazgatna a világvége előtt. Ez ugyanúgy érvényes a nőkre, mint a férfiakra” – mondta Veronika Petrásová, a Synovate munkatársa. Elmondása szerint főleg a fiatalabbak kelnének útra. „Ez a 18-34 éves korcsoport minden harmadik tagjára érvényes” – tette hozzá.
A második leggyakrabban elhangzó válasz szerint a megkérdezettek kiélveznék az életüket, bulikat szerveznének. A válaszadók 17,1 százaléka szórakozna a világvégéig. Az emberek tizede (9,9 százalék) semmi mást nem kívánna, mint egészségben megélni az apokalipszist. A felmérés szerint ezt elsősorban az idősebb korosztály szeretné, így nyilatkozott a 65 év felettiek ötöde.
Sokan befejeznék iskoláikat a világvégéig, partnert találnának, szerelmesek lennének, családot alapítanának és gyereket vállalnának. Érdekesség, hogy többen voltak azok, akik valamilyen munkahelyi sikert akartak elérni (6,3 százalék), mint akik maradék idejüket családjukkal és barátaikkal töltenék (3,6 százalék).
Néhányan már semmit sem akarnának elérni, s vannak olyanok is, akik gyerekeik vagy unokáik jólétét biztosítanák be. Többen elégedettek lennének, ha úgy élhetnének, mint eddig. Az emberek ötöde nem tudott válaszolni a kérdésre, a válaszadók 12,5 százaléka a felsoroltakon kívül mást szeretne csinálni.
(bumm.sk)
Darts-vb: jön Littler, eltűntek a bilincsek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!