A komoly sikernek számító széles politikai támogatottság a munkacsoport felépítésében is megnyilvánul. A néppárti és liberális elnökök mellett, a zöldek és a szabad szövetség koalíciója, a szociáldemokraták és a konzervatívok is egy-egy alelnöki széket tudhatnak magukénak. Gál Kinga elnöki szerepe, a szakmai előéletének köszönhetően, biztosítani fogja a jövőben, hogy a Munkacsoport munkájába nemcsak a politikai döntéshozók, hanem kisebbségi csoportok, releváns kutatóintézetek és a kérdéssel foglalkozó más nemzetközi intézmények is bekapcsolódhassanak, ezzel egyedi lehetőséget teremtve a témával való foglalkozásra.
A munkacsoport célja, hogy az Európai Parlamentben megjelenítse a történelmi nemzeti kisebbségek, a regionális nyelvek és más nemzeti közösségek érdekeit, és hogy a döntéshozókat arra ösztönözze, az említett közösségek problémai foglalkozást, megoldást igényelnek. Az EP egyik „legöregebb” munkacsoportja újjáalakulásának első ülésén egy nyilatkozatot is elfogadott, amely üdvözli a lisszaboni szerződés életbelépését; és egyúttal az új szerződés nemzeti kisebbségek védelmére és támogatására vonatkozó lehetőségeire irányítja a figyelmet.
(MNO)
Darts-vb: jön Littler, eltűntek a bilincsek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!