Megszavazták a törvényt, nem nő a távhő ára Tatabányán

A kötelező átvételi rendszerben (KÁT) maradhat 2013 végéig a tatabányai fűtőerőmű, és élvezheti az azzal járó előnyöket – jelentette be sajtótájékoztatóján a város fideszes polgármestere, országgyűlési képviselője pénteken, Tatabányán.

MNO
2009. 12. 18. 16:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bencsik János elmondta: a parlament elsöprő többséggel fogadta el azt a Józsa István szocialista képviselővel együtt benyújtott módosító indítványát, amely szerint a Magyar Energia Hivatal helyett törvény szabályozza a KÁT-ot.

A politikus hozzátette: tudomásukra jutott, hogy MEH új vezetője módosítani kívánja a kötelező átvételi alapból részesülő erőművek körét, s végül mindössze négy hazai, kapcsolt energiát termelő, 200 megawatt feletti teljesítményű nagyerőmű maradt volna a rendszerben. Ez a döntés mintegy 70-80 települést érintett volna hátrányosan.

A Tatabányai Fűtőerőmű Kft. például átlagosan évi 800 millió forintot kapott többletforrásként a KÁT-on keresztül. Ha ettől elesik, az a távfűtéses lakásokban élő tatabányaiak számára évi mintegy 30 ezer forintos díjemelést jelentene. A fűtőerőmű által előállított hő 80 százaléka lakossági fogyasztásba kerül, a fennmaradó rész többsége pedig önkormányzati intézményeket érint.

Bencsik János hozzátette: december 29-én a város többségi tulajdonosa lesz a Tatabányai Fűtőerőmű Kft.-nek. Mint fogalmazott, „elég kínos lett volna”, ha a változásnak – a MEH döntés miatt – nem a távhő díjak csökkentése, hanem egy akár 20 százalékot is meghaladó díjnövekedés lett volna a következménye.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.