Most éppen a fővárosi szocialisták zsarolják Demszkyéket + Képriport

A szocialisták csak abban az esetben térnek vissza a Fővárosi Közgyűlésbe, ha Demszky Gábor főpolgármester érdemi tárgyalási ajánlatot tesz, korrektül együttműködik és helyreállítja az adott szó becsületét – mondta Horváth Csaba, a fővárosi MSZP-frakció tagja csütörtökön Budapesten.• Az MSZP–SZDSZ civakodása miatt nem ülésezik a közgyűlés

MNO
2009. 12. 17. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátette: a főpolgármester szerda délelőtt még azt ígérte, hogy a szabad demokraták megszavazzák a fővárosi egészségügyi modellre vonatkozó szocialista javaslatot, ám ehelyett a Fidesszel együttműködve a fővárosi SZDSZ és maga Demszky Gábor is a javaslat ellen voksolt. Ezért vonult ki a fővárosi szocialista frakció a közgyűlésből – közölte a szocialista politikus, aki szerint titkos koalíció működik a főpolgármester és a Fidesz részvételével, a kialakult helyzetért pedig Demszky Gábor és Tarlós István, a fővárosi Fidesz–KDNP-frakciószövetség vezetője a felelős.

Jelenleg nincs Fővárosi Közgyűlés, csak a „minél rosszabb Budapestnek, annál jobb a Fidesznek című bábszínház”, amit most „mi leveszünk a műsorról” – jegyezte meg Horváth Csaba.

A szerdán leszavazott átfogó stratégiai javaslatuk az elszigetelten működő fővárosi egészségügyi szolgáltatók együttműködését, biztosítaná, az ennek révén felszabaduló forrásokat pedig a szolgáltatások minőségének javítására lehetne fordítani. Ezt akadályozza meg a titkos Fidesz-SZDSZ koalíció – mondta a szocialista politikus. Arra az újságírói kérdésre, hogy mikor térhetnek vissza a szocialisták a Fővárosi Közgyűlésbe, Horváth Csaba úgy válaszolt: érdemi tárgyalási javaslatokat, megbízható együttműködést és „az adott szó hitelének helyreállítását” várják Demszky Gábortól.

A főpolgármesternek egyébként is az lenne a feladata, hogy a közgyűlés működőképessége, a szükséges többség kialakítása érdekében az előterjesztéseket a fővárosi frakciókkal korrektül egyeztesse – tette hozzá. A sajtótájékoztatón Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke azt mondta, hogy Demszky Gábor szerdán már nem először szegte meg ígéretét, és ezután az MSZP csak akkor lesz partner a közgyűlésben, ha a főpolgármester helyreállítja adott szavának becsületét, és olyan előkészítő munkát folytat a frakciókkal, amelynek eredményeként kialakul a szükséges konszenzus. „A várost romboló titkos koalícióhoz viszont nem kívánunk támogatást nyújtani” – hangoztatta az MSZP budapesti elnöke, aki szerint „a Fidesz építeni nem tud, csak rombolni, és ehhez szegődött titkos koalíciós partnerül Demszky Gábor”.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.