A pécsi önkormányzat internetes oldalán egy webkamerával is követni lehet, hogyan haladnak Európa kulturális fővárosának építkezései. A múlt héten az Irány Pécs! útlevélkampánnyal országszerte megkezdődött a rendezvénysorozat népszerűsítése. A január 10-i megnyitó előtt kevesebb mint egy hónappal pedig már az ünnepség látványterveit is bemutatták a szervezők.
A megnyitóünnepség koncepciója, hogy a pécsiek a város történelmi korszakait megjelenítve egy nagy farsangi menetben összegyűjtik kulturális energiáikat, amit a főtérre érve jelképesen átadnak a közönségnek.
„A különböző műfajok együtt szerepelnek, tehát úgynevezett crossoverként a népzenétől a komolyzenén keresztül a popzenéig, a táncig. Tulajdonképpen ez Pécs kulturális rétegeit, kulturális energiát 9 tablóképben összefoglaló megnyitóünnepség, és utána van egy közös, a mai korról szóló előadás” – nyilatkozta a Hír TV-nek Káel Csaba művészető vezető, az ünnepség rendezője.
„Egy kulturális főváros ügye semmiképpen nem ízlések vagy különböző politikai pártok vagy különböző kulturális lobbik martaléka kell, hogy legyen, hanem ténylegesen olyan nemzeti ügy, amelynek a végén az emberek büszkék a saját országukra vagy büszkék arra, hogy Pécs Európa kulturális fővárosa, erre a büszkeségre borzasztóan szüksége van ennek az országnak” – mondta Rubovszky Rita, a Hungarofast ügyvezető igazgatója.
Az év minden egyes napjára több programot is kínáló rendezvénysorozat elsődleges célja, hogy Magyarország kultúráját népszerűsítse a világban. A szervezők hangsúlyozták: nem csak egy fesztiválévadot rendeznek. A régió hosszú távú érdekeit is figyelembe véve a környék 40 települését, valamint az EKF-hez csatlakozó többi nagyvárost is igyekeznek bevonni a programokba. Céljuk, hogy újra az ország vidéki központjaira irányítsák az emberek figyelmét.
Megszavazta a közgyűlés, 7 milliárdra emelkedik a hitelkeret
Mégis emelkedhet 5 milliárd forintról 7 milliárd forintra a pécsi önkormányzat folyószámlahitel-kerete, a város közgyűlése csütörtöki ülésén ugyanis jóváhagyta azt az OTP Bank Nyrt.-vel kötött megállapodást, amely korábban nem kapott elég szavazatot a testületben.
Páva Zsolt korábban elmondta: a megállapodás révén garantálható, hogy a közeljövőben a fejlesztések finanszírozásával, a programok megrendezésével sem lesz gond Európa egyik 2010-es kulturális fővárosában. A fideszes politikus értékelése szerint az OTP-vel kötött szerződés jelzi, hogy a bankok bizalma kezd visszatérni a város iránt. A hitelkeret emelésével kapcsolatos előterjesztést az MSZP-frakció tagjai sem most, sem korábban nem szavazták meg.
Az EKF-beruházásokat leszámítva évi mintegy 40 milliárd forintból gazdálkodó pécsi önkormányzat nagyjából ugyanekkora adóssággal küszködik, s az elmúlt években már egyre nehezebben jutott hitelhez.
(hírTV/MTI)
Kísért az SZDSZ szelleme, Magyar Péter pártjában él tovább















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!