Nem kapott engedélyt az erőmű

Nem adható engedély a Mátraterenye külterületére tervezett 49,9 megawattos, úgynevezett cirkofluid blokkos széntüzelésű erőmű létesítésére.

MNO
2009. 12. 16. 17:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezt a verdiktet elsőfokú határozatában a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mondta ki. A tervezett beruházással érintett, s az ellen egyre hangosabban tiltakozó Heves megyei településekre a napokban érkezett meg a szakhatóság döntése.

Csóti Dorottya, Mátraballa és Mátraderecske körjegyzője ennek kapcsán kiemelte: Mátraballa, ez a nyugodt, mátrai falu szenvedne leginkább az erőmű szennyező hatásától az uralkodó szélirány következtében. De Mátraderecske is a hatásterületen belül helyezkedik el, ahol Magyarország egyetlen mofettája található. Az erőmű megépülésével a számos ember megélhetését biztosító gyógyturizmus könnyen veszélybe kerülne.

A határozat szerint a felügyelőség az Első Nógrádi Erőmű (ENE) Zrt. kérelmére lefolytatott előzetes vizsgálat alapján állapította meg, hogy nem adható engedély a beruházásra.

(heol.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.