Nyereséges volt Ázsia

A világ nagy tőzsdéire szerdán a Fed kamatdöntésére való várakozás nyomja rá a bélyegét.

MNO
2009. 12. 16. 7:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ázsiai tőzsdéken már nyomott volt a hangulat, és Európa is csökkenéssel kezdhet azt követően, hogy Amerika kedden veszteséggel zárt: novemberben a vártnál jobban nőtt a termelői árindex. Ez felerősítette az inflációs nyomással kapcsolatos aggodalmakat, és félő, hogy emiatt a Fed esetleg változtat kamatpolitikáján, és előre hozza a kamatemelést.

Tokióban a 225 válogatott részvényt tartalmazó Nikkei ugyan két hónap óta a legmagasabb szinten zárt, de a növekedést fékezte a Fed kamatdöntését övező óvatosság. A mutató 93,93 ponttal, 0,9 százalékkal 10 177 pontra emelkedett. A hongkongi Hang Seng index 0,9 százalékos veszteséget jelzett, a szöuli Kospi 0,10 százalékos csökkenéssel zárt, a shanghaji összetett mutató 0,1 százalékkal emelkedett.

A nagy nyugat-európai részvénypiacok is csökkenéssel kezdhetnek: elemzők szerint az FTSE–100 4-5 pontos csökkenéssel, a DAX–30 12-13 pontos, a CAC–40 7 pontos veszteséggel kezdhet.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.