Orbán: Összezsugorodtak a határon túli magyarokat megtagadó pártok

A szétszakított magyar nemzet egyesítésének jelentőségéről beszélt Orbán Viktor szerda este a vajdasági Zenta főterén tartott nagygyűlésen.• Orbán: A szabadság annyit ér, amilyen mértékig élünk vele

MNO
2009. 12. 16. 20:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke az egynapos vajdasági látogatását záró rendezvényen – a szabadkai rádió által élőben közvetített beszédében – rámutatott, hogy az egész világhoz hasonlóan Magyarország is nagy változások előtt áll. Úgy fogalmazott, hogy húsz esztendeje él Magyarország és talán a többi közép-európai ország is az átmenet korszakában, amikor a múlt és a jövő egymás mellett létezett, sőt folyamatosan egymás ellen harcolt.

Az átmenet jelenségei közé sorolta Orbán a kettős állampolgárságról 2005 decemberében tartott magyarországi népszavazást. „Az átmenet korszakában a közös álmunk, a szétszakított nemzet határok feletti egyesítése is megrekedt” – mondta a politikus, aki a „régi világ erőit” tette felelőssé mindezért, azokat, akik „hatalmukkal visszaélve alantas eszközökkel és hazug propagandával megtévesztették az egyébként jóakaratú magyar választópolgárokat”.

Emlékeztetve arra, hogy a népszavazáson a résztvevők többsége igent mondott a kettős állampolgárságra, a Fidesz elnöke kijelentette, „egy leendő kormányzó párt vezetőjeként” azt szeretné elérni, hogy az Országgyűlés érvényt szerezzen ennek a döntésnek. A jelenlegi helyzetet értékelve Orbán hangsúlyozta, hogy „a határon túli magyarokat megtagadó pártok összezsugorodtak”, vezetőik egymás torkát szorongatják. A Fidesz és szövetségesei számára viszont „a csillagok kedvezően állnak” ahhoz, hogy tavasszal „egy választási győzelmet aratva ezt az átmeneti korszakot lezárjuk, és a magyar nemzet határok fölötti egyesítésének megrekedt ügyét kimozdítsuk”.

A Fidesz elnöke szerint csak az a kérdés, hogy „ha lezárjuk a régi korszakot, illetve az átmenet időszakát, lesz-e elég erőnk, hogy éljünk a szabadsággal. Döntünk-e, amikor dönthetünk. Fölszólalunk-e, amikor módunk adódik rá, elmegyünk-e választani, amikor elmehetünk, feliratkozunk-e a névjegyzékbe, amikor kivívtuk magunknak a jogot, hogy feliratkozzunk.” Orbán Viktor a nemzeti tanácsok megválasztásához szükséges választói névjegyzékbe való feliratkozásra buzdította a helyi magyarokat, mondván, hogy minden név egy kapocs az újraegyesítendő nemzeten.

Hangsúlyozta, hogy személy szerint ő és az általa vezetett közösség mindig azon az oldalon állt, amely azt gondolja és azért harcol, hogy a határon túli magyarok támogatását sohase kiadásnak, nyűgnek, tehertételnek tekintsék a magyarok, hanem a jövőbe történő beruházásnak. „Minden volt és minden lesz. Volt szétszakított magyar nemzet, és lesz egyesített magyar nemzet” – hangoztatta a politikus, aki arról akarja meggyőzni az anyaországi magyarokat, hogy a határokon belül és túl élő magyarok sorsa közös, vagy együtt emelkednek fel, vagy együtt süllyednek el.

Rámutatott, hogy a nemzet egyesítése nemcsak szellemi, hanem gazdasági kérdés is a Kárpát-medencei magyar közösségek számára. „A magyar nemzet összekapcsolt részei olyan tartalékenergiát jelentenek a Kárpát-medencében, amelyet ha mozgósítani vagyunk képesek, akkor nemcsak szabadabban élhetünk, nemcsak urai lehetünk a saját közösségeink, hanem boldogulni fogunk a gazdasági életben, több lesz a fizetség, vastagabb lesz a kenyér, jobb iskolába járhatnak a gyerekeink, és könnyebben fogunk élni, mint ahogy éltünk az elmúlt húsz esztendőben” – mondta. Orbán Viktor vajdasági látogatásának nyitányaként felkereste Német László nagybecskereki megyéspüspököt, majd ellátogatott Muzslyára, az Emmausz fiúkollégiumba. Zentán becslések szerint kétezer ember előtt tartott beszédet a Fidesz elnöke.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.