Az M3-as 20-as kilométerénél a Budapest felé vezető oldalon, a mogyoródi és a hungaroringi lehajtó között egy személyautó belerohant egy keresztbefordult járműbe. Egy mögöttük haladó katonai autóbusz, egy katonai teherautó és egy személygépkocsi ezt a balesetet még kikerülte, de ezt követően a három jármű egymásnak ütközött.
A személyautó utasai közül ketten súlyosan, ketten könnyen sérültek meg. A teljes útzárat már feloldották, de jelenleg csak egy sávon lehet haladni, ezért az útszakasz Budapest felé vezető oldalán jelentős a torlódás. A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályán közölték, a katonai busz két helyőrség között szállított katonákat.
Versics György, a Pest megyei katasztrófavédelem ügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a sérülteket a fővárosi Merényi-kórházba szállították. A folyamatos havazás miatt egyre több a baleset Pest megye útjain: reggel óta 17 árokba csúszáshoz, illetve karambolhoz riasztották a katasztrófavédelmi egységeket – tette hozzá a Pest megyei ügyeletes.
(MTI)
Halálos összecsapások Szíria partvidékén az alavita mecset elleni merénylet után















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!