Fekete Róbert főügyészségi ügyész szerdán az MTI-t arról tájékoztatta: a vádlott lánytestvére és a fiatalkorú sértett a tanév elején osztálytársak voltak. A sértett a tanév kezdetén a fiatalember testvérét több alkalommal is sértegette, ütögette, előfordult az is, hogy az iskola folyosóján szándékosan meglökte őt a táskájával.
A vádlott szeptember 17-én elkísérte lánytestvérét az iskolához, hogy felelősségre vonja a sértettet. Iskolakezdés előtt odament az általa addig nem ismert fiúhoz, a nyakát a kezével átfonta, így vezette ki őt a bejáratnál található padhoz. Megpróbálta felelősségre vonni a fiút, aki megítélése szerint flegmán viselkedett.
Ettől a vádlott indulatba jött, több alkalommal is nagy erejű ütést mért a padhoz szorított sértett fejére, illetve testének bal oldalára. A bántalmazással azért hagyott fel, mert testvére erre kérte, elhúzva őt a helyszínről. A sértettnek a verés következtében a lépén repesztett sebzés keletkezett, ennek következtében belső vérzés alakult ki. Az elszenvedett sérülések miatt a fiú közvetett életveszélyes állapotban volt, gyógyulása 4 hétig tartott – közölte az ügyész.
(MTI)
Halálos összecsapások Szíria partvidékén az alavita mecset elleni merénylet után















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!