Zöld utat kapott a szlovák nyelvtörvény végrehajtása

A szlovák kormány szerdán jóváhagyta a módosított államnyelvtörvény végrehajtási utasításainak elveit tartalmazó javaslatot – jelentették be Pozsonyban. Szlovákia lezártnak tekinti Sólyom László köztársasági elnök augusztusi, meghiúsult révkomáromi látogatásának ügyét – közölte a szlovák külügyminiszter a TASR hírügynökséggel.• Pozsony becsapta Budapest előtt az ajtót

MNO
2009. 12. 16. 12:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dokumentum egységesíti a jogszabály értelmezését. A kulturális minisztérium a jövőben ennek alapján fogja felügyelni a nyelvtörvény betartását. A jogszabály megsértéséért pénzbüntetés is kiszabható lesz.

Szlovákia semmilyen normát nem szegett meg?

Miroslav Lajcák az Európai Bizottság magyar kormánynak küldött levelére reagált. A levélben az áll – jegyzi meg a hírügynökség –, hogy a Szlovák Köztársaság sem a schengeni, sem az európai előírásokat nem szegte meg azzal, hogy nem engedte be területére Sólyom Lászlót. Lajcák szerint a Brüsszelnek küldött magyar beadvány ebben az ügyben kezdetektől fogva belpolitikai propagandacélokat szolgált. „Jó lenne, ha úgy, ahogy mi és az Európai Bizottság, a magyar fél is lezártnak tekintené ezt az ügyet. Még jobb lenne, ha a maga felelősségét is elismerné ebben a kellemetlen esetben” – húzta alá a miniszter. Hozzátette: örülne, ha a levél önvizsgálatra késztetné a magyar politikusokat.

„Ott (Magyarországon) lassan mindenki az európai normák értelmezőjeként szerepel, miközben a meghatározó európai címekről egészen más nyilatkozatok érkeznek” – fejtette ki Lajcák. Megjegyezte: a bizottság levelét Pozsony saját helyes álláspontja igazolásának tartja. „Szlovákia számára ez azt jelenti, hogy igazunk van, s hogyha valamit teszünk, azt átgondoljuk, és nem kiabálunk a világba, hogy valaki megsérti az európai normákat anélkül, hogy tudnánk, miről beszélünk” – mutatott rá a szlovák diplomácia vezetője. Úgy vélekedett, a brüsszeli álláspont ébresztőként szolgálhatna mindazoknak, akik azt hiszik, hogy a világ úgy forog, ahogy arról Budapesten döntöttek.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.