Álláskeresők, vállalkozók és nyugdíjasok is fordultak a Jogpontokhoz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A vártnál többen vették igénybe a munkajogi tanácsadással foglalkozó Jogpont Hálózatot – mondta Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) főigazgatója csütörtökön az európai uniós támogatással működő program egyéves tapasztalatait értékelve sajtótájékoztatón Budapesten.

MNO
2010. 03. 11. 11:34

Az összesítés szerint a munkajogi tanácsadásokon belül a leggyakrabban a munkajogviszony megszüntetésével kapcsolatos kérdésről esett szó. Viszonylag nagyobb számban a munkaviszony létesítésével kapcsolatban kértek tanácsot az ügyfelek, de munkaszerződés-módosítással, illetve a munkaidővel és a munka díjazásával kapcsolatos témák is felvetődtek. A munkaviszony megszüntetésére vonatkozó megkeresésnél minden ötödik ügyben az ellenérdekű fél megpróbálta rávenni az ügyfelet a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére. A Jogpontoknál szerzett tapasztalatok szerint a rendes felmondások közül 27 százalék, míg a rendkívüli felmondások közül 61 százalék esetében az indoklás nem felelt meg a törvényben írt feltételeknek.

A kiosztott összesítés szerint a Jogpontok szakemberei a munkaidő, a munkabér és a munkaviszony megszüntetése esetében a kereskedelemben, a feldolgozóiparban és az építőiparban találtak a legmagasabb számban jogsértést. A kereskedelemben ez kiegészült a munkaszerződés módosítása és a munkavállalói kárfelelősség kérdéskörével is. Társadalombiztosítási és szociális témában csaknem három és fél ezer esetben kértek tanácsot az ügyfelek, főként a saját jogon járó nyugellátások felől tájékozódtak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.