Bigelow majdhogynem dokumentumfilmet forgat, olyan képi világot teremt, ami hitelessé teszi az egészet. Pedig nem is Irakban forgatott, hanem a sokkal békésebb Jordániában és a kuvaiti katonai bázison, 16 mm-es kamerákkal. Kimondott dramaturgiája nincs a filmnek, nem, mintha a háborúban lehetne előre forgatókönyvet gyártani. Egyedüli irányelv talán csak a visszaszámláló. Bevallom, nem igen értem, miért ajnározzák körbe annyian. És nem tudom, miért lehetne ő a tuti esélyes az Oscarra.
Bár háborús filmet forgatott, Bigelow mégis elkerüli a nagy fegyveres megvillanásokat és helyette a jelenetek izgalmas feszültségét választja. A túlélés dicsőségét háttérbe szorítja a csatamező pszichológiai jelentése. Mondhatjuk, hogy a Bombák földjénnek van egy adóssága Terrence Malick filmjével, Az őrület határánnal szemben. Malick a bajtársi összetartozást hangsúlyozza, Bigelow pedig a tapasztalat mindenhatóságát és azt, hogy mindenki csak magára számíthat. A hadseregben nincs felszerelés vagy terv a bolondokháza-effektusra. A modern hadviselés, a káosz uralkodik.
