A Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) ezúttal Beregszászon tartotta központi rendezvényét. A Petőfi-emlékműnél összegyűlt több ezres tömeg előtt Veres János kormánybiztos, MSZP-s országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, aki a többi között reményét fejezte ki, hogy az ukrajnai elnökválasztás után a kárpátaljai magyarság számára jobb feltételek teremtődnek az elkövetkező időszakban az anyanyelv megőrzéséhez, az anyanyelvű oktatáshoz és egyetemi felvételizéshez.
Gajdos István, az UMDSZ elnöke, Beregszász polgármestere beszédében kiemelte: a kárpátaljai magyarságot igencsak próbára tették az utóbbi két-három évben a Julija Timosenko vezette kormánynak a közösség létét, megmaradásának feltételeit alapjaiban támadó intézkedései, amelyek az anyanyelvhasználatot és az oktatást vették célba. Most azonban minden esély megvan arra, hogy az ukrajnai elnökválasztás és hatalomváltás után pozitív irányú változások következnek be a kárpátaljai magyarság életében, amihez hozzájárult a közösség tagjainak többsége is, amikor voksaival a kisebbségbarát Viktor Janukovicsot támogatta – tette hozzá.
Gajdos nagyszerű március 15-i ajándéknak nevezte, hogy Kijevben létrejött az ukrán nacionalisták nélküli parlamenti többség és kormány. Most megnyílt az út afelé, hogy – mint fogalmazott – megvalósuljanak annak a választási megállapodásnak a feltételei, amelyet az UMDSZ kötött Janukoviccsal. Szerinte reális esélye van annak, hogy az új ukrán kormány oktatási minisztere az elkövetkező hetekben helyrehozza mindazt, amit nacionalista elődje a nemzetiségek esetében elrontott.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungváron, a város központi parkjában található Petőfi-szobornál tartotta központi rendezvényét, amelynek ünnepi szónoka, Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, párhuzamot vonva az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc és az ukrajnai magyarság jelenlegi helyzete között, a 162 évvel ezelőttihez hasonló összefogásra, a nemzetükkel való sorsközösség vállalására szólította a kárpátaljai magyarokat. Kiemelte, hogy a kárpátaljai magyarság határmezsgyéhez érkezett, a megmaradásért folytatott küzdelme csak akkor lehet eredményes, ha tagjai közül elegen vállalják gyermekeik magyar iskolába íratását vagy választásokkor a magyar pártra való szavazást. Teljes súlyú érdekképviselete csak akkor lehet a kárpátaljai magyarságnak, ha a szavazatait nem ukrán pártokra, hanem az érdekeiért kiálló magyar szervezetre adja – emlékeztetett a KMKSZ vezetője.
Mindkét helyszínen felolvasták Bajnai Gordon miniszterelnök határon túli magyaroknak címzett levelét, és az ünnepségek záróakkordjaként a magyar szervezetek mellett Bársony András kijevi magyar nagykövet, a kárpátaljai magyar külképviseletek, a történelmi egyházak és a megyei, valamint járási állami szervek képviselői megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát.
(MTI)
„Érte is játszottak” – tragédia árnyékolta be a kisvárdai csodagólt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!