Lakat alatt a kocsmák réme

Fellélegezhetnek a kiskőrösi kocsmatulajdonosok, hétfőn ugyanis rendőrkézre került az a férfi, aki az elmúlt hónapokban a városban garázdálkodott. Egy pincérnőt is rettegésben tartott, csak azért, mert ahogyan a többi vendégnek, neki is fizetnie kellett volna az italért.

MNO
2010. 03. 09. 11:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sorozatos rendzavarásért vették őrizetbe a 23 éves kiskőrösi férfit – tájékoztatta a Baon.hu-t Mihályné Bornemisza Eleonóra. Jelenleg három eljárás van folyamatban ellene. Januárban egy kiskőrösi kocsmában alaposan felöntött a garatra, majd fizetés nélkül szeretett volna távozni, amit a pincérnő persze nem vett jó néven. Többször is kérte, hogy egyenlítse ki a számláját, erre a neveletlen vendég jelenetet rendezett. Ezzel azonban még nem ért véget a történet. A férfi annyira zokon vette, hogy fizetnie kell a piáért, hogy egy hónapon keresztül telefonon zaklatta a pincérnőt. Azzal fenyegette, hogy megöli, megveri. A nő ezután tett feljelentést ellene.

Februárban egy újabb kocsmába tette át székhelyét a férfi, ahol már messzebbre ment. Itt már nemcsak a fizetéshez nem fűlt a foga, hanem lökdösődött, kiabált is. Ezért garázdaság ügyében indult eljárás ellene. Március 7-én, vasárnap valószínűleg megint csak a pohár fenekére nézett, ekkor közterületen garázdálkodott. Rászállt egy kiskőrösi férfira. Arra akarta rávenni, hogy vigye el őt kocsijával – természetesen ingyen és bérmentve – Kecelre. Ő persze nem állt kötélnek, mire nekiesett a gyanúsított. Bántalmazta, megtépte a ruháját. Mindezekért hétfőn őrizetbe vették a rendzavarót, és kezdeményezték előzetes letartóztatását – fűzte hozzá a sajtószóvivő.

(szoljon.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.