Lázár a programpontok első helyén emeli ki az elszámoltatás fontosságát, szerinte ugyanis a rend megteremtéséhez mindenekelőtt fel kell tárni az igazságot az elmúlt évek kormányzati visszaéléseivel kapcsolatban. „Nemzeti ügynek tekintjük, hogy a kormány számoljon el az adófizetők rábízott forintjaival, számoljon el az Európai Unióból érkező támogatásokkal, számoljon el az állami gazdasági társaságok működésével és pénzügyi támogatásaival” – írja.
A Fidesz alapelvének tekinti a törvény előtti egyenlőséget, a párt számára ugyanis – mint írja – nemzeti ügy az is, hogy a politikusok, választott tisztségviselők az emberek védelmét, az ország szolgálatát tartsák legfontosabbnak, és „ne a mentelmi jog és a törvény feletti kiváltságok legyenek a közéleti szerepvállalás mozgatórugói”. Lázár János kijelenti: a választások utáni első lépések egyikeként szigorítani fogják a büntető törvénykönyvet (Btk.). Véleménye szerint sokkal több esetben kell alkalmazni a tényleges életfogytiglanig tartó börtönbüntetés intézményét, mint jelenleg. Különös gonddal kell védeni a gyermekeket és az időskorúakat, s Magyarország nem tűrheti el azt sem, hogy rendőrökre vagy pedagógusokra következmények nélkül lehessen támadni. A több országban már bevezetett "három csapás" törvény maga lesz a visszatartó erő – fejti ki. Külön szól arról, hogy az állam kizárólagos joga és lehetősége a rend helyreállítására. "Az erős Magyarországnak nincs szüksége gárdákra, mert képes mindenki számára rendet, védelmet és biztonságot garantálni."
A politikus egy új rendőrség megszületéséről is ír, hiszen – hangsúlyozza – az adófizetők a magyar rendőrséget azért tartják fent, hogy szolgálja őket, nem pedig azért, hogy uralkodjon felettük. "Szakítani fogunk az elmúlt évek gyakorlatával, amelyben a rendőr az állami uralom jelképe és annak végrehajtója" – mutat rá. Lázár János úgy látja, a választások után azonnal növelni kell a rendőrség létszámát. Az országnak legalább 3500 új rendőrre van szüksége. Az új parlamentben a rendőrökre vonatkozó új törvények meghozatalának elsőbbsége kell legyen. „Mi jó fizetséget fogunk adni a munkájukért” – teszi hozzá. Az „állandó, erős rendőri jelenlét minden magyar településen” jelszó alatt kifejti: a rendőröknek minden magyar településen ott kell lenniük. „Szakítani fogunk azzal a gyakorlattal, amely rendőrök ezreit tartja íróasztalok mellett, miközben az utcákról hiányoznak azok, akik képesek lennének a hétköznapok rendjét garantálni” – ígéri. Az alapelveik közé sorolja a mindenkinek kijáró védelmet, azt, hogy a törvény az áldozatokat védje, ne az elkövetőket, valamint a gyors bírósági eljárásokat is.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!