A pillangókés csütörtök este, azt követően került elő, hogy két, 16 év körüli fiú – akiket korábban már figyelmeztetett hangoskodásuk miatt a buszvezető –, a sofőr kérése ellenére sem akart leszállni a helyi járatú autóbusz végállomásán – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az egyik fiú a vezetőfülkéhez ment és rángatni kezdte a sofőr ruháját. A fiú folytatta a ráncigálást, miközben a sofőr kiszállt a vezetőülésből, majd a fiatalok egyike előrántott egy pillangókést, amivel kaszáló mozdulatot tett a gépkocsivezető felé – tette hozzá R. Szabó Ágnes. A sofőr, hogy elkerülje a szúrást, hátralépett, de a kés pengéje mégis áthatolt az ingén, s nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott.
A fiatalok elmenekültek, a rendőrség keresi őket. Az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult büntetőeljárás.
(MTI)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!