Az áldozatok száma 79-re nőtt az egészségügyi minisztérium friss jelentése szerint, három ember az éjszaka belehalt sebesülésébe. A Biskektől 40 kilométerre található Ata-Bejt helység temetőjében 16 áldozatot temettek el. Jelentések szerint 3-7 ezer gyászoló gyűlt össze, hogy búcsút vegyen tőlük. A szertartáson részt vettek az új, ideiglenes kormány tagjai.
Roza Otunbajeva, az egyelőre csak Oroszország által elismert átmeneti kormány feje beszédében a haza hőseinek nevezte az eltávozottakat. „Ez a (bukott) rendszer a nép ellenségévé vált, mert hazafiakra, a nemzet legjobb fiaira lőtt, de mi mindent megteszünk azért, hogy egy igazságos államhatalom jöjjön létre” – mondta Otunbajeva, a Kurmanbek Bakijev vezette diktatórikus rendszerre utalva. „Igazi demokráciát teremtünk, mert ha nem, azt nem bocsátják meg nekünk halottaink” – tette hozzá Omurbek Tekebajev, Otunbajeva helyettese. A ceremónia elején felravatalozták az áldozatokat. A ravatalozóban van egy emlékmű, amelyet a sztálini elnyomás áldozatainak tiszteletére emeltek.
A szombatra virradó éjjel jelentősebb incidensek nélkül telt el Kirgizisztánban, és napközben is nyugalom volt az országban. Bakijev megdöntött elnök az ország déli részén, Dzsalálábád régióban tartózkodik, ahol az ő hívei vannak többségben. Szombatra eredetileg hagyományos népi gyűlést (kurultajt) hívtak össze városba, és ezen megválasztották volna a régió új kormányzóját, de ezt végül nem tartották meg a gyászra való tekintettel. Otunbajeva csütörtökön szabad elvonulást ajánlott a szerdai véres összecsapások kiprovokálásával megvádolt Bakijevnek, ő azonban visszautasította az ajánlatot.
(MTI)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!