A projekt témáit a mátraderecskei iskola tanulói találták ki, és rájuk várt a kutatási területek kidolgozása és megvalósítása is. Így ismerkedtek meg egyebek mellett a palóc gasztronómia, illetve a helyi népviselet jellegzetességeivel, a Mofetta történetével, a hagyományőrző népdalkör sikereivel, de Kékestetőre is szerveztek egy túrát azzal a céllal, hogy a vulkáni tevékenységről minél több ismeretet szerezzenek. Munkájukat egy-egy szülő is segítette.
A programokhoz a gyerekek információs lapokat állítottak össze, a részterületekkel kapcsolatban kérdőíveken tesztelték a projekt sikerét, majd beszámolókat készítettek a közös munkáról és annak eredményeiről.
A többhetes kutatómunka összegzéseként meghívták a környékbeli iskolák pedagógusait is, hogy a projekttel és az új tanulási technikák részleteivel megismertessék őket. A zárórendezvényen a második osztályos tanulók az Öreg néne őzikéje című közös produkcióval köszöntötték a vendégeket. Ez az előadás egyébként ugyancsak a projekt részét képezte.
(heol.hu)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!