Pál mesternégyese sem volt elég a pontszerzéshez

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem mindennapi mérkőzést játszott egymással az MTK és az Újpest a magyar labdarúgó NB I 27. fordulójának zárónapján. A kék-fehérek már 4-1-re vezettek a második félidő közepén, ám az vendégek fantasztikus hajrájuknak köszönhetően innen is fordítani tudtak, s végül 5-4-re nyertek a Hidegkuti-stadionban. A mezőnyt a Debrecen vezeti négypontos előnnyel a Videoton előtt, a harmadik pozícióban a Győr áll.

Pintér Patrick
2010. 05. 09. 19:00

ZALAEGERSZEG–HONVÉD 0-1 (0-1)

Szombat, Zalaegerszeg, 2500 néző. Vezette: Bede.

ZTE: Vlaszák – Kocsárdi, Miljatovic, Kovács G., Panikvar (Rajcomar, sz.) – Schultz (Szalai, sz.), Máté, Kamber, Magasföldi – Rudnevs (Petneházi, 78.), Balázs Zs.

Honvéd: Németh G. – Takács Á., Debreceni, Botis, Hajdú – Nagy Z. (Abass, 81.), Coira, Akassou, Diego – Bajner, Palásthy (Bojtor, 87.).

Gólszerző: Panikvar (12. – öngól).

Egy öngóllal szerezte meg a győzelmet a Honvéd Zalaegerszegen: a 12. percben Panikvarról a saját kapujába pattant a labda egy jobb oldali beadás után. Csank János a szünetben két helyen is változtatott csapatán, ám ez sem vezetett eredményre. A bronzéremért hajtó ZTE így fontos pontokat hullajtott el hazai pályán.

VASAS–HALADÁS 0-0

Szombat, Budapest, Illovszky-stadion, 1500 néző. Vezette: Kovács.

Vasas: Végh – Balog Zs., Mileusznics, Gáspár, Mendoza – Bosi (Majoros, 53.), Dobrics, Pavicsevics, Benunesz – Hrepka, Beliczky (Bakos, 72.).

Haladás: Rózsa – Csontos, Paternotte, Lengyel, Tóth P. – Nagy G., Molnár B., Simon Á. (Kenesei K., 71.), Halmosi – Oross (Simon A., 78.), Sipos N. (Iszlai, 59.).

Kiállítva: Dobric (61.) Hrepka (66.).

Igencsak izgulnia kellett a Vasasnak a második félidő közepétől, mivel röpke öt perc alatt kettős emberhátrányba került, de hősies küzdelemben sikerült döntetlenre kihoznia a mérkőzést. Az első félidőben még a Vasas támadott többet, a végén azonban nem sok kellett volna a vendégeknek a győztes gól megszerzéséhez.

NYÍREGYHÁZA–PÁPA 3-1 (1-0)

Szombat, Nyíregyháza, 1500 néző. Vezette: Kassai.

Nyíregyháza: Ovszijenko (Vojinovics, 29.) – Miskolczi, Struhár, Balbinot, Hurt – Nacim, Bosnjak (Pákolicz, 45.), Davidov, Zabos – Honma (Fekete, 90.), Andorka.

Pápa: Szűcs L. – Quintero (Granát, sz.), Tóth G., Farkas A., Mészáros M. – Fűzfa (Varga G., sz.), Gyömbér, Rebryk – Bárányos (Szabó Zs., 70.), Abwo, Bali.

Gólszerző: Andorka (41.), Miskolczi (65. . 11-esből), Nacim (72.), ill. Gyömbér (58.).

A legjobbkor jött bele a pontszerzésbe a Nyíregyháza, amely egy hosszabb hullámvölgy után a második győzelmét aratta a héten: szerdán a közvetlen rivális Diósgyőr, hétvégén pedig a Pápa volt kénytelen fejet hajtani a nyírségi gárdának. A hazai csapat 1-1 után előbb Miskolczi tizenegyes-góljával vezetett újra, majd Nacim biztosította be a győzelmet egy közeli lövéssel.

PAKS–DIÓSGYŐR 1-0 (0-0)

Szombat, Paks, 1000 néző. Vezette: Oláh.

Paks: Kovács A. – Horváth L., Éger, Fiola, Völgyi – B. Tóth (Lisztes, sz.), Böde, Sipeki, Vayer – Kiss T. (Heffler T., 87.), Tököli.

DVTK: Rados – Vukadinovics, Gal, Supic, Polényi – Kovács Sz. (Zsivoczky, 53.), Takács P. (Somorjai, 76.), Lippai, Dobos (Huszák, 67.) – Roszel, Bacsa.

Gólszerző: Lisztes (63.).

Nagy lépést tett a bentmaradás felé a Paks, a Diósgyőr viszont szinte menthetetlen, valószínűleg búcsúzik az élvonaltól a szezon végén. A zöld-fehérek a szünetben becserélt Lisztes Krisztián találatával diadalmaskodtak az immáron Benczés Miklós vezette miskolci csapat ellen.

KAPOSVÁR–GYŐR 1-3 (1-0)

Szombat, Kaposvár, 2000 néző. Vezette: Vad II.

Kaposvár: Milinte – Petrók, Zahorecz, Gujic – Maróti, Balázs B., Sztanics, Ailton, Pest K. – Oláh, Szepessy (Atanaszijevics, 61.).

Győr: Sztevanovics – Eugene (Pilibaitis, sz.), Fehér Z., Djordjevics, Szabó O. – Koltai (Adilovic, 40.), Babic, Józsi, Kink – Nicorec, Alekszidze.

Gólszerző: Sztanics (15.), ill. Nicorec (69.), Kink, (80., 86.).

 

DEBRECEN–VIDEOTON 3-2 (2-1)

Péntek, Debrecen, 10 000 néző. Vezette: Szabó Zs.

DVSC: Polekszics – Bodnár, Mészáros (Komlósi, sz.), Mijadinoszki, Laczkó – Yannick, Székesi, Czvitkovics, Szakály P. (Kiss Z., 78.) – Coulibaly, Feczesin (Dombi, 70.).

Videoton: Sebők – Andics, Horváth G., Lipták, Elek – Nagy D. (Farkas II B., 78.), Sándor Gy., Farkas I B., Polonkai – Alves (Vujovics, 73.), Nikolics (Sitku, 62.).

Gólszerző: Szakály P (28.), Czvitkovics (42.), Coulibaly (75.), ill. Elek (7.), Lipták (55.).

A bajnoki döntőnek beillő összecsapásra közel tízezer néző látogatott ki, s teremtett igazi fesztiválhangulatot. Derült égből villámcsapásként érte a debreceni szurkolókat a vendégek vezető gólja a 8. percben, amikor Elek szerzett labdát a tizenhatos bal oldalán, tolt egyet befelé, s kilőtte a bal alsó sarkot. A Loki jó húsz perccel később tudott csak egyenlíteni Szakály közeli pöccintésével, sőt a félidőre már előnnyel vonulhatott, hiszen Czvitkovics is bevette Sebők kapuját.

A fordulás után Lipták fejesgóllal egyenlített, ám mielőtt mindenki elkönyvelte volna a döntetlent, jött Coulibaly, aki Dombi mintaszerű beadását lefejelte a földre, a labda pedig egy pattanást követően a hálóba hullott. Ezzel a szerencsés találattal megnyerte a mérkőzést a piros-fehér csapat, s nagy lépést tett az újabb címvédés felé.

Az élmezőny:

1. Debrecen 61 pont

2. Videoton 57

3. Győr 50

4. Újpest 48

5. Zalaegerszeg 46

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.