A professzor tájékoztatása szerint a centrum onkoradiológiai egysége a komplex onkológiai betegellátás keretei között végzi Kaposvár és Somogy megye, valamint a szomszédos megyék daganatos betegeinek sugárterápiás kezelését, részt vesz a Kaposi Mór Oktató Kórházban létrehozott onkológiai centrum működésében. Kérdésre válaszolva közölte: a működés költségeit az egészségügyi szolgáltatásért, kutatásért, oktatásért kapott állami források biztosítják, ezek várhatóan tovább bővülnek európai uniós pályázatok elnyerésével.
Repa Imre szerint az egészségügyi centrumnak a következő húsz évben is folyamatos fejlődnie kell, mert „ha a folyamat megáll, a világ elrohan mellette”. Középtávú célként tűzte ki, hogy az eddigi nemzetközi együttműködések révén a centrum európai uniós kutatási központtá váljék. A Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézetet (2007-ben változott a neve Egészségügyi Centrumra) a Kaposvári Egyetem alapította. Nagy értékű képalkotó diagnosztikai (CT, MR, ultrahang), valamint sugárterápiás berendezések alkalmazásával folyamatos munkarendben, párhuzamosan végeznek egészségügyi szolgáltatói, több tudományterületen pedig kutatói és oktatói tevékenységét.
A munkatársak részt vesznek a Kaposvári Egyetemen folyó kutatásokban, hazai és nemzetközi egyetemekkel, kutatóhelyekkel közös projektekben az állattenyésztés és állattudomány, az élelmiszer-minőség, a takarmányozás területén végzett kutatásokban, továbbá kőzetminták vizsgálatában. A Harvard Egyetemmel közös tevékenység kiterjed szakemberek cseréjére, alap- és alkalmazott kutatási tevékenységre is a képalkotás, onkoradiológia, állattudomány területén.
(MTI)
Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!