50 ezer bukovinai vette fel a román állampolgárságot

A nyugat-ukrajnai Csernyivci megyében már 50 ezer ember vette fel a román állampolgárságot, de a többségük nem mondott le ukrán állampolgárságáról – írta kedden a kijevi Szivodnya (Szegodnya) című napilap internetes kiadása.

MNO
2010. 06. 29. 17:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gennagyij Moszkal ellenzéki parlamenti képviselő, Kárpátalja volt kormányzója az orosz nyelvű újságnak nyilatkozva elmondta: Csernyivci megyében hivatalosan három és fél ezren vették fel a román állampolgárságot, miközben nem hivatalos adatok szerint a szám eléri az 50 ezret.

A csernyivci illetőségű politikus szerint az ukrajnai megyében a helyi hatóságok már az 1990-es évektől kezdve figyelmeztetnek arra, hogy ukrán állampolgárok tömegesen kapnak román állampolgárságot. A moldovai zavargásokat követően azonban Bukarest még egyszerűbbé tette a román állampolgárság felvételét a Romániától 1940-ben elvett területeken – emlékeztetett, hozzátéve, hogy még a román nyelvet sem kell tudniuk az állampolgárságot igénylőknek.

Moszkal úgy vélte, hogy az ukrán állampolgárok nem a Románia iránti szeretetből veszik fel a román állampolgárságot, hanem sokkal inkább az európai uniós útlevél miatt. A korábban diplomataként dolgozó Leonyid Kozsara, a kormányzó Régiók Pártjának (PR) parlamenti képviselője az újságnak nyilatkozva kiemelte: „A román útlevelek kellemetlen mozzanatot jelentenek Ukrajna számára, de nem többet. Hosszú távon ez egyáltalán nem okoz problémát, mert előbb vagy utóbb – Európa más lakóihoz hasonlóan – minden ukránnak egységes európai uniós útlevele lesz”.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.