518 millió eurós bírságot szabott ki az EU

Összesen 518 millió eurónyi bírságot rótt ki szerdán az Európai Bizottság 17 jelentős acélipari vállalatra, mert csaknem húsz éven át árkartellt működtettek.

MNO
2010. 06. 30. 12:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 1984 és 2002 között működő szövetkezésben francia, olasz, spanyol, német, belga, portugál, luxemburgi, holland, osztrák, finn, svéd cégek vettek részt. A legnagyobb büntetést, 276,5 millió eurót az ArcelorMittal-csoport kapta. A kartell tagjai egymás között – elsősorban az építőiparban használt acélipari termékekre vonatkozó – kvótákat és árakat rögzítettek, megosztották klientúrájukat és fontos kereskedelmi információkat adtak át egymásnak, mindezzel megsértve a tiszta verseny szabályait – derül ki a bizottság Brüsszelben kiadott közleményéből.

A kartell azzal ért véget, hogy egyik tagja, a német DWK/Saarstahl felfedte annak létét Brüsszelnél, és a bizottság razziát tartott az érintett vállalatok (az említettek mellett a Global Steel Wire/Tycsa, a Proderac, a Companhia Previdente/Socitrel, a Fapricela, a Nedri/HIT Groep, a WDI/Pampus, a Voestalpine Austria Draht, a Rautaruukki/Ovako, az Italcables/Antonini, a Redaelli, a CB Trafilati Acciai, az I.T.A.S, az Ori Martin/Siderurgica Latina Martin és az Emme Holding) irodáiban.

A bizottság versenypolitikai felelőse, Joaquín Almunia a döntést kommentálva csodálkozását fejezte ki, hogy ilyen nagyszámú vállalat az európai építőipari piac szinte egészét ilyen hosszú időn át megtévesztette. Hangoztatta azt is, hogy a bizottság nem tolerál semmilyen kartelltevékenységet. A visszaeső cégeket Brüsszel súlyosabban bünteti, és esetleges halasztásokra csak olyan vállalatoknál van tekintettel, amelyek a bírság miatt mehetnének csődbe.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.