A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Pál János tájékoztatása szerint vasárnap a nagylaki határátkelőhely közelében a határrendészek egy feltűnő öltözetű férfira figyeltek fel, akiről kiderült, hogy egyiptomi állampolgár. Okmányokkal nem rendelkezett, otthonát a jobb élet reményében hagyta el.
Hasonló szándékkal lépte át az államhatárt az a tizennégy férfi, akiket Ásotthalmon, Röszkén, illetve Domaszéken fogtak el a szegedi határrendészek. Négy boszniai állampolgárt vasárnap kora este, három szomáliait éjszaka, két szerb és két koszovói állampolgárt hétfő hajnalban találtak meg hőkamera segítségével a zöldhatáron. Szintén hajnalban egy szolgálatba igyekvő határrendész tartóztatott fel egy iraki férfit az M5-ös autópályán, néhány óra múlva pedig két palesztin állampolgárt állítottak elő.
A tiltott határátlépők közül egy szerb állampolgárról kiderült, hogy korábban már megpróbált bejutni Magyarországra, de akkor is elfogták a szegedi határrendészek. Vele szemben beutazási és tartózkodási szabályok megsértése miatt indult büntetőeljárás, a többi elfogott ember ügyét idegenrendészeti eljárás keretében vizsgálják.
(MTI)
Kína olyasmit tudhat, amit a világ még nem















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!