A PwC szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Lőcsei Tamás cégtárs kifejtette: 2009-re vonatkozó felmérésük szerint az autókereskedők 86 százaléka az eladások visszaesésének fő okaként a pénzügyi-gazdasági válságot jelölte meg.
Az autókereskedők arról is beszámoltak, hogy már tavaly a készpénzes autóeladások kerültek előtérbe, a vevők mintegy 75 százaléka a készpénzes vásárlást részesítette előnyben 2009-ben, ez a tendencia továbbra is jellemző – mondta Lőcsei Tamás.
A cégtárs elmondta: 2009-ben főleg a fővárosban működő, illetve a 10 000–100 000 lakosú városokban tevékenykedő autókereskedők vettek részt a felmérésben.
A válaszadók 50 százaléka a pénzügyi helyzetét sokkal rosszabbnak mondta 2009-ben, mint 2008-ban. Mindössze a válaszadók 8 százaléka szerint volt jobb a tavalyi év, mint az előző. A válság hatása miatt a kereskedők megpróbálták mérsékelni költségeiket, 82 százalékuk létszámleépítéssel élt, 80 százalékuk pedig csökkentette a reklámkiadásokat. A válaszadók 20 százaléka a munkaidőt csökkentette, csupán 7 százalékuknál nem volt semmilyen kiadáscsökkentés.
Tavaly már senki nem jelzett létszámbővülést, 2008-ban még a válaszolók 23 százaléka mondta azt, hogy nőtt a létszám a cégénél. Kérdésre elmondta: a kereskedők döntő többsége csak 2012–2016-ban várja azt, hogy az üzletmenet visszaáll a 2007-es szintre. Azt is közölte: tavaly már kezdett visszaszorulni a devizahitelezés az autóvásárlásban a forint árfolyamának változása miatt, holott ez korábban igen népszerű volt.
(MTI)
Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!