A veszteségektől és a „sumákolástól” félnek a gazdák

Az őszi árpa betakarításával megkezdődött az aratás Vas megyében, kifejezetten jó termés várható, de szépen fejlődött a takarmány- és az étkezési búza is, a repce terméshozama kissé elmarad a várakozásoktól, de országszerte kevés van belőle, ezért a termelők viszonylag jó áron értékesíthetik terményeiket – mondta el kedden Márkus Antal, a Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) vezető főtanácsosa. Búzából várhatóan 4 millió tonnát takaríthatnak be az egész országban.

MNO
2010. 06. 29. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vas megyét elkerülte az árvíz és a belvíz, a június végéig lehullott csapadék csupán tíz százalékkal haladja meg a sokéves átlagot, a kissé hűvösebb időjárás pedig kifejezetten kedvező volt, egyedül a szél okozott kisebb károkat – fűzte hozzá. A termelőknek problémát okoz, hogy az őszi búza felvásárlási ára még nem alakult ki, Márkus Antal szerint a felvásárlók „sumákolnak”, nem akarnak árat mondani, a takarmánygabonán kívül „nem jönnek ki” friss búzaárakkal.

Ennek a szakember szerint egyrészt oka lehet az is, hogy a mai technológiák mellett takarmánybúzából is jó minőségű kenyeret lehet sütni, ezért a malomipar nem ragaszkodik az étkezési minőséghez. Az utóbbi években megfigyelhető, hogy a takarmánybúza árát alig haladja meg az étkezési búza ára, ez pedig a minőségi termelés helyett a mennyiségi termelésre ösztönzi a gazdálkodókat, ami hosszú távon nagyon nem szerencsés folyamat.

Üresek a raktárak


Jó hír, hogy Vas megyében üresek a raktárak, így aki el akarja tárolni a gabonáját egy kedvezőbb tavaszi ár reményében, annak van lehetősége rá. Sajnos ezzel a megoldással csak kevés gazda tud élni, hiszen a hiteleket törleszteni kell, az őszi munkák elvégzése is költséges, így sokan rákényszerülnek, hogy az alacsonyabb áron, a kombájntól adják el a gabonát.

A gazdák helyzetét rontja az is, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) lassan teljesíti a különböző kifizetéseket, sokszor hónapokat kell várni a pénzre, indokolt lenne az ügyintézés felgyorsítása – fűzte hozzá.

Csökkent a hozam


Márkus Antal szólt arról is, hogy a szelesebb időjárás elsősorban a repcében okozott károkat, sok helyen megdöntötte a vetéseket, így a várt hektáronkénti 3-4 tonnás terméshozam egy tonnányival csökkent, viszont a repcéért a korábban ígért 71-72 ezer forint helyett akár 80-82 ezer forintot is megadnak a felvásárlók, sőt az ár várhatóan még tovább is emelkedik. Elmondása szerint az őszi növények közül a kukorica és a napraforgó is szépen fejlett, a napraforgó kissé „lemaradt”, hiszen eddig 80-100 órányival kevesebb napsütés érte. Problémákat okozhat, hogy a szél a napraforgót is megdöntötte és így ha nagy lesz a napraforgó tányérja, sok növény kidőlhet, ami a mai technológiával lehetetlenné teszi a betakarítást.

Vas megye 140-150 ezer hektárnyi vetésterületén évek óta megközelítőleg fele-fele arányban termelnek tavaszi és őszi növényeket. Az elmúlt ősszel 34 ezer hektáron vetettek búzát, közel 10 ezer hektáron őszi árpát és tritikálét, a repce vetésterülete pedig megközelíti a 20 ezer hektárt.

Országosan 4 millió tonna búzát várnak

Az idén mintegy 4 millió tonna búzát lehet betakarítani az országban – mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára a gabonatermesztők országos választmányi ülésén kedden Budapesten.

A szakember közölte: a gabonatermesztők többsége a mostani helyzetben – amikor vihar, belvíz és árvíz sújtotta a termelők egy jelentős részét – várhatóan nem tudja elkerülni a veszteségeket. A gabonapiaci árak ugyanis jelenleg nem képesek kompenzálni, főként a búzánál a hektáronkénti 180-190 ezer forintos költségeket. A termelők bevételei, a búzánál várható, hektáronkénti 4 tonnás átlagtermés mellett csak 110-120 ezer forint körül alakulnak hektáronként. A 60-80 ezer forintos veszteséget az uniós területalapú támogatás hektáronkénti mintegy 42 ezer forintos összege is csak mérsékelni tudja – tájékoztatott Tóth István.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.