Az ország szinte valamennyi kórházában csak alapítványi támogatással tartható szinten a koraszülött-, illetve gyermekintenzív osztály működése és a koraszülöttmentés – közölte Gárdos László.
A főorvos kuratóriumi tagoknak olyan cégek, bankok képviselőit, vezetőit kérte fel, akik garanciát jelentenek arra, hogy az alapítványt folyamatosan tudják működtetni, támogatják a képzést, a gyógyító munkát és a műszerbeszerzéseket.
Az első alapítványi műszer egy szülőszobai újraélesztő készülék lesz, majd beszereznek egy olyan műszert, amely az újraélesztett és oxigénhiányt szenvedett újszülöttek, gyermekek monitorizálását segíti.
Gárdos László kiemelte: valamennyi műszer minőségi változást jelent majd a gyógyításban, azokkal növelni lehet a túlélés, az oxigénhiányos eseteknél pedig a minőségi – a minél jobb agyi funkciókkal való – túlélés esélyeit.
(MTI)
Alapítvány segíti a koraszülötteket
A koraszülöttek mentését, az intenzív ellátás színvonalának emelését és a műszerezettség javítását tűzte ki célul a Zalaegerszegen létrehozott Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány – mondta Gárdos László alapító, a Zala Megyei Kórház gyermekosztályának főorvosa szerdán sajtótájékoztatón.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!