Árvízkárosult gyerekektől loptak

Néhány mobiltelefont és egy play-station játékot loptak el nyaraló árvízkárosult felsőzsolcai gyerekektől a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban szombatról vasárnapra virradó éjszaka – közölte az intézmény vezetője vasárnap az MTI-vel.

MNO
2010. 06. 20. 18:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bogó Ágnes, a centrum igazgatója az MTI-nek elmondta, jelenleg közel 200 árvízkárosult gyermek tartózkodik az üdülőben, akik közül néhánynak eltűnt a telefonja és egynek a play-station játéka az éjszaka. Egyelőre nem tudható, hogy az elkövető kintről érkezett, vagy a vendégek közül volt-e valaki a tettes, a rendőrség bevonásával folyik a nyomozás – tette hozzá.

Az igazgató beszámolója szerint a centrumban kifejezetten nagy a vagyonbiztonság. Minden épületben és a strandon is van értékmegőrző, amit ebben az esetben sem a gyerekek, sem a kísérő pedagógusuk nem vett igénybe. Általában 12 járőr vigyázza a rendet, de ezen az éjszakán 48 járőr felügyelt, mivel a centrum szombaton ünnepelte a 40. születésnapját. A nagyszabású rendezvényen közel 10 ezer ember fordult meg a területén, de egész nap nem volt semmilyen hasonló probléma.

Bogó Ágnes hangsúlyozta, szeretnék, ha a rendőrség minél előbb elkapná a tettest, hogy ne árnyékolja be egy ilyen eset azt a nemes ügyet, amelyben a veszprémi vöröskereszttel összefogva a zánkai centrum közel 500 árvízkárosult gyermeken és családján segít üdültetéssel és egyéb adományok gyűjtésével.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.