Banki pótadót javasol az RMDSZ

A bankokra érvényes pótadó bevezetését javasolja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely hétfőn tárgyalt kormánykoalíciós partnereivel ennek az intézkedésnek a szükségességéről.

MNO
2010. 06. 21. 17:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borbély László, az RMDSZ alelnöke hétfőn Bukarestben elmondta, hogy a román kormánykoalíciót alkotó pártok tárgyalásán felvetették egy újabb gazdaságélénkítő program kidolgozásának a szükségességét. A romániai magyar politikus szerint – aki egyben környezetvédelmi miniszter – elsősorban a kis- és középvállalkozásokat akarják segíteni.

Ezért az úgynevezett Kogalniceanu-kártya bevezetését javasolják, amellyel a kis- és középvállalkozások az állam által garantált 100-150 ezer euró értékű kedvezményes hitelhez juthatnak. Állami garancialap létrehozása szükséges a terv anyagi fedezetéhez. Ezt az alapot a részben vagy majdnem teljes mértékben állami tulajdonban lévő vállalatok állami többségi vagy kisebbségi részvénycsomagjainak a tőzsdei értékesítése nyomán töltenék fel. Borbély emlékeztetett arra, hogy a román kormány már meghozta azt a döntést, miszerint az állam tulajdonában lévő vállalati részvénycsomagokat eladják.

A politikus rámutatott arra, hogy Románia nehéz gazdasági helyzete indokolttá teszi a banki pótadó bevezetését is, aminek a részletes alkalmazási szabályait és jogi hátterét várhatóan a héten dolgozzák ki. Borbély bejelentette, hogy jövő héten a kormány tagjai egyeztetni fognak a román jegybank vezetőségével az új gazdaságélénkítő program részleteiről. A román kormány júliustól akarja alkalmazni közalkalmazotti bérek 25 százalékos csökkentését és a nyugdíjak 15 százalékos lefaragását magában foglaló megszorító intézkedéscsomagot, hogy az idei román államháztartási hiány ne haladja meg a bruttó hazai termék 6,8 százalékát.

Sebastian Vladescu pénzügyminiszter korábban kijelentette, hogy a román kormány a legfontosabb adónemek emelésére is rákényszerül a jövő évtől, ha az idén a gazdaság teljesítménye több mint egy százalékkal romlik a tavalyi évhez képest. Románia tavaly márciusban kötött a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi hitelmegállapodást. Az IMF arra számít, hogy a román gazdaság idén stagnálni fog, de nem zárja ki a visszaesés lehetőségét sem.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.