Tavaly augusztusban egy 41 éves zimányi férfi egy régi konfliktus miatt szóváltásba keveredett haragosával. Szó szót, aztán pofon pofont követett. A két férfi dulakodni kezdett. Eleinte úgy tűnt: a sértett kerekedik felül, kiütötte a támadója két fogát is. Ennek ellenére közös egyetértésben folytatták tovább a verekedést.
Az elsőrendű vádlott 41 éves férfi végül „erősítést” kért: értesítette lányát és annak élettársát. A 24 éves nő és 35 éves élettársa a helyszínre is érkeztek, szerszámnyéllel és „baseballütő jellegű eszközzel” felfegyverkezve. Így már hárman, egyesült erővel estek neki a sértettnek, a két férfi a fa eszközökkel, a nő puszta kézzel kezdte ütlegelni őt.
Tetőtől talpig összeverték a szerencsétlen férfit, aki koponyasérülést, töréseket, zúzódásokat szenvedett. Meg is kellett műteni. Az orvosszakértő szerint a veréshez használt eszközök akár még súlyosabb, életveszélyes sérüléseket is okozhattak volna.
A bíróság a 41 éves férfit mint többszörös visszaesőt életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt négy és fél évi fegyházra ítélte és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Lánya felfüggesztett börtönbüntetést, annak élettársa pedig mint szintén visszaeső két és fél évi börtönt és három év közügyektől eltiltást kapott.
A vádlottak padján ült még az elsőrendű vádlott 41 éves férfi testvére is, akit a hatósági eljárás akadályozása miatt ítéltek el. Testvérével ugyanis később felkeresték a sértettet, és megfenyegették, hogy ne tegyen terhelő vallomást az ügyben. A férfi másfél évi börtön kapott ezért. Az ítélet nem jogerős.
(sonline.hu)
Derüljön ki végre: káros vagy jótékony hatású a kávé?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!