Bolt helyett kocsmába ment, majd anyjára támadt

Fenyegetéssel és ütlegeléssel szerzett pénzt saját idős édesanyjától egy csongrádi férfi, az így szerzett összeget elitta és játékgépbe dobta – tájékoztatott a rendőrség vasárnap.

MNO
2010. 06. 20. 8:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 39 éves férfit édesanyja szombaton négyezer forinttal leküldte a boltba, hogy abból vásároljon be, a gyanúsított azonban az élelmiszerüzlet helyett a kocsma felé vette az irányt, ahol hamar elitta, illetve játékgépbe dobta a pénzt – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A férfi hazament, hogy megint pénzt kérjen édesanyjától. Az idős asszony nem akart neki adni, azonban fia közölte vele, hogy „nagy baj lesz, ha nem kap még pénzt!”, s hogy szavainak nyomatékot adjon, lökdöste és meg is ütötte édesanyját, aki így jobbnak látta, ha engedelmeskedik. A jelenet a nap folyamán még többször megismétlődött, az idős asszony ezért segítséget kért.

A csongrádi rendőrök előállították a 39 éves munkanélküli elkövetőt, akit kihallgatása után rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe is vettek és kezdeményezik előzetes letartóztatását. A férfiról kiderült, pszichiátriai kezelés alatt áll – tudatta a főhadnagy.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.