Diósgyőrből igazolt kapust a Fradi

Új kapus csatlakozhat a Fradi keretéhez, hiszen Diósgyőrben már kész tényként tálalják, hogy Mindaugas Malinauskas igent mondott a csapat hívó szavára.

MNO
2010. 06. 23. 9:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Malinauskas a Ferencvárosba igazolt – tájékoztatta a hivatalos honlapot Nagy Béla, a DVTK ügyvezető igazgatója. – Amikor kiestünk az NB I-ből, nyilvánvalóvá vált, hogy két kitűnő kapusunk közül csak az egyiket tudjuk megtartani, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a kispadon jegeljük egyiküket. Malinauskas válogatott kapus, számára nem perspektíva a magyar másodosztály, szerződése szerint első osztályú ajánlat esetén el kellett engednünk. Már szezon közben is volt érdeklődés iránta, de anélkül, hogy belemennék az anyagiakba, elárulhatom, a sérülése miatt nem tudunk olyan kedvező feltételeket kialkudni, mintha egészséges lenne. A döntésben az is szerepet játszott, hogy a sérülése után nem tudni, mikor állhat ismét tétmérkőzésen a kapuba.

(ftc.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.