Egy héten belül megalakul a szlovákiai kormánykoalíció

Az új szlovák kormányról tárgyaló négy jobbközép párt nagy valószínűséggel kedden, július 6-án írja alá a koalíciós szerződést – közölte szerdán a jövőbeni koalíció két tagja.

MNO
2010. 06. 30. 14:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A négy koalíciós párt elnöke kedden, július 6-án nemcsak bemutatja, de alá is írja a koalíciós szerződést” – jelentette ki Ján Figel, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke. „Az aláírás kedden lesz, ez már biztos” – erősítette meg később Figel közlését Tatiana Tóthová, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) szóvivője.

Iveta Radicová kijelölt kormányfő kedden este úgy nyilatkozott, hogy július 8-ig, a szlovák parlament alakuló üléséig felállhat az új szlovák kormány. A kormány személyi összetételéről a négy párt – a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), a SaS, a KDH és a Híd – hétfőn már megállapodott.

Figel szerint már nincs akadálya annak, hogy a megállapodást aláírják. „A nyitott ügyek nem problematikusak, mind a négy párt érdekeit figyelembe veszik, már csak a simításokat kell elvégezni a megállapodáson. Ha a szerződést aláírjuk, a négy párt szövetsége működni kezd, s közösen fogjuk viselni a felelősséget” – fejtette ki a kereszténydemokrata pártelnök.

A négy párt vezetői egy nappal a választások után, június 13-án kezdték meg tárgyalásaikat. Az SDKU, a SaS, a KDH és a Híd koalíciójának a 150 tagú parlamentben 79 képviselője van. A pártelnökök még pénteken találkoznak, hogy lezárják a nyitott ügyeket. Helyi megfigyelők szerint ezek már nem befolyásolják a koalíciós szerződés aláírásának tervezett dátumát. Az új szlovák kormánynak a miniszterelnökkel együtt összesen 15 tagja lesz.

A pártok 4-4-3-3 arányban osztották el egymás között a tárcákat. Radicová, a jövendő miniszterelnök az SDKU alelnöke, választási listavezetője. A választásokat majdnem 35 százalékkal a Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyerte, de megfelelő partnerek hiányában nem volt képes kormányt alakítani.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.