Egyre kevesebb az állástalan Bulgáriában

Bulgáriában 9,53 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta májusban a bolgár statisztikai hivatal pénteken közölt adatai szerint. A munkanélküliség csökkenése harmadik hónapja tart, üteme pedig egyre gyorsul, emelik ki elemzők.

MNO
2010. 06. 18. 17:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Unió harmadik legszegényebb országban februárban 10,26 százalékon tetőzött a munkanélküliség. Márciusban 10,14 százalékot, áprilisban 9,95 százalékot mértek. A 7 millió lakosú országban májusban 353 ezer volt a regisztrált munkanélküliek száma, bő 15 ezerrel kevesebb az egy hónappal korábbinál. Új munkahelyek főként az idegenforgalomban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban jöttek létre.

A kormány szerint a foglalkoztatási helyzet javulása azt jelzi, hogy a bolgár gazdaság megindult kifelé a válságból. A szakszervezetek ugyanakkor a válság mélyülésétől tartanak, előrejelzésük szerint a munkanélküliségi ráta a 15 százalékot is elérheti az év végére. Bulgária hazai összterméke (GDP) 5,1 százalékkal csökkent tavaly az egy évvel korábbihoz képest. Az idei első negyedévben folytatódott a visszaesés, a GDP 3,6 százalékkal csökkent éves szinten. Az államadósság ugyanakkor az egyik legalacsonyabb az egész unióban, a GDP arányában számolva 14,2 százalék, az április végi állás szerint.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.