Mint szerdán az MNO megírta, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis faluban június óta folyamatosan jelennek meg földcsuszamlások, melyek már a házakat is elérték. Némelyik árok több méter mély, több épület is összedőlt már.
Csuha Pál polgármester pénteken az MNO-nak elmondta, véget ért a Magyar Állami Földtani Intézet geológusainak vizsgálata. Megállapításuk szerint a talaj víztartalma az elmúlt időszak heves esőzései miatt nagyon magas, ez okozta a suvadásokat. Több javaslatot is tettek a helyzet kezelésére. Az egyik megvalósítható megoldás az lenne, hogy vízelvezető árkokat ássanak, valamint építsenek támfalakat. Ez tízmilliókba kerülne, azonban a településnek nincs pénze – mondta el a falu vezetője. Mint fogalmazott, a 110 millió forintos éves költségvetésükben szabadon felhasználható összegek helyett csak tartozások vannak. A polgármester szerint még a pályázatok önrészére sincsenek forrásaik. További problémát jelent, hogy Abaújvár lakói sem gazdag emberek, így nekik is megoldhatatlan problémát jelentene a megsérült házak felújítása.
Ha nem tudják megállítani a folyamatos süllyedéseket, akkor nagyon nagy baj lesz – teszi hozzá Csuha Pál. A polgármester szerint sürgős lenne a víz elvezetése, hiszen ha újabb eső érkezik, akkor a lezúduló víz csak tovább mélyíti majd a „járatokat”. Ezért azonnali segítségre van szükség – emeli ki a faluvezető.
Az ezeréves földvár sáncai több helyen beszakadtak. A külső részeken számos pincét temetett maga alá a föld. Egy portán a vár falát támasztó kőfalat szakította végig a lecsúszó talaj. Az ott lakók attól rettegnek, rájuk dől a hatalmas fal – olvasható Abaújvár nem hivatalos honlapján. Péntek esti állapot szerint 34 portát érintenek a károk. Közvetlen veszélyben egy ember van, de további 5 fő is bajba kerülhet. Őket szükség esetén el tudnák helyezni rokonoknál. Ha több embert kellene kitelepíteni, akkor a szomszéd falvak segítségére is számíthatnak.
Derüljön ki végre: káros vagy jótékony hatású a kávé?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!