Egyre több gyereknek kérnek ingyenebédet

Heves megyében a szociálisan rászoruló gyermekeknek évek óta lehetőségük van nyáron is ingyenételhez jutni. Idén ugrásszerűen megnőttek az igények.

MNO
2010. 06. 19. 17:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Míg az előző években nyaranta sok helyen az „ingyenebéd” sem kellett, a szülők nem igényelték a szociális étkeztetést, most változott a helyzet. Nem egy településen kétszer annyi igénylő jelentkezett, mint korábban. Ám a keret véges.

Mentuszné dr. Terék Irén, a szociális és gyámhivatal regionális hivatalvezetője arról számolt be, hogy a májusban megjelent rendelet nyomán az önkormányzatok június 16-tól augusztus 31-ig minimum 44, maximum 54 munkanapon keresztül biztosíthatják a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek ötödének a napi egyszeri meleg – kivételes esetben felmelegíthető – ételt. A támogatás egy gyermekre jutó napi összege legfeljebb 370 forint.

Kiss Sándor, Kerecsend jegyzője arról tájékoztatott, hogy évek óta pályáznak a rászoruló gyermekek étkeztetéséhez elkülönített állami forrásra. Idén 2 millió 300 ezer forintot nyertek erre a célra, ami több mint száz gyermek ingyenes étkeztetését teszi lehetővé. Itt a lehetőséget minden évben kihasználják a szülők.

Istenmezején idén kétszer többen szerették volna igénybe venni a szociális segítség ezen formáját, azonban mindössze harminc fő jogosult erre. Számukra 54 napra elegendő élelmet osztanak szét. A csomagokat hetente vehetik majd át – tájékoztatott Kotroczó István polgármester.

Recsken Varró Gyuláné jegyző elmondása szerint 218 gyermek részesül gyermekvédelmi támogatásban, de az ingyenes étkeztetés kritériumainak mindössze harmincan felelnének meg. Itt az önkormányzatnak rossz tapasztalatai vannak ezzel a támogatási formával, ezért idén nem is igényeltek ebből a keretből. Az elmúlt években az érintett családoknak hiába küldték ki az igénylőlapot, azt sokan vissza sem juttatták. A konyhán hiába főzték meg a meleg ebédet, nem jelentkeztek érte. Azonban amikor megtudták, hogy konzerv formájában is hozzá lehet jutni, utólag mindenkinek kellett volna. Mindebből azt a következtetést vonták le, hogy nem érvényesül az a szociálpolitikai cél, miszerint az a gyermek kapjon ingyenételt, aki anyagilag rászorul.

A Heves megyében található 121 önkormányzat közül 85 kíván élni a támogatott szociális nyári gyermekétkeztetés lehetőségével. A Heves megyét megillető teljes összeg 91 millió forint, ebből 4904 gyermek összesen 252 860 adag ételhez juthat.

(heol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.